eur:
394.13
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nagy kerékpáros fejlesztést jelentettek be

Nagy kerékpáros fejlesztést jelentettek be

A Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezés átadásakor Velencén néhány részlet kiderült a 2019 nyarára elkészülő Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztésekről.

Nagy kerékpáros fejlesztést jelentettek be

Szőke József, a Mérföldkő Közlekedési Fejlesztő és Szolgáltató Kft. tulajdonosa elmondta, hogy teljesen magyar fejlesztésű fogalomszámláló berendezést készítettek, amely ultrahangos eljárással működik. A rendszer előnye, hogy az utak roncsolása nélkül kiépíthető, illetve gyorsan telepíthető fix és mobil módon is.

A számlálót bemutató rendezvényen Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a következő két évben "soha nem látott mértékű", kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon. Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak nevezte a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.

Révész Máriusz az új európai bicikliúttal kapcsolatban kiemelte, hogy a nyomvonal a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. Hozzátette, hogy reményei szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.

A kormánybiztos rámutatott, hogy kevés információ áll rendelkezésükre a magyar kerékpáros életről, az utak kihasználtságáról, ezért a fejlesztési stratégiában számos helyen mérhetővé tennék a biciklis közlekedést. Megjegyezte, hogy jövőre írják ki a közbeszerzést a mérőberendezések beszerzésére, telepítésére.

Mint elmondta, a mérőhálózat kiépülését követően kétévente végeznének turisztikai méréseket, a köztes időben pedig a mindennapi kerékpáros közlekedést mérnék.

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy 2010 után a Velencei-tó térségében épült a legtöbb kerékpárút, ezek nemcsak a tóparton, hanem távolabb is megtalálhatók és kapcsolódnak például a Budapest-Balaton vagy a Vértes biciklis túraútvonalaihoz.

Bejelentette, hogy a Bejárható Magyarország program keretében a térségbe mintegy 400 millió forint érkezik: Sukorón és Agárdon biciklis pihenőpontok épülnek, továbbá több információs pont létesül a kerékpárutak mentén.

A képviselő a mérőberendezés telepítésével kapcsolatban elmondta: reményei szerint a jövőben mért adatok is alá fogják támasztani, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Velencei-tó az ország egyik kiemelkedő kerékpáros turisztikai központja.

Bogdán Csaba, a velencei TDM egyesület elnöke úgy vélte, a tényadatok ismeretében a jövőben pontosan meghatározhatók lesznek a turisztikai fejlesztések irányai és sok segítséget kapnak a szolgáltatások tervezéséhez is.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×