Újabb járulékcsökkentés jön - a nap hírei

InfoRádió
2017. szeptember 21. 22:09
A miniszterelnök az ország alapvető érdekének nevezte, hogy minél nagyobb számban létezzenek magyar tulajdonú nagyvállalatok. A munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését kezdeményezi januártól a kormány. Megvan az elvi döntés arról, hogy ingyenes lesz az első KRESZ-vizsga- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A nap legfontosabb hírei szeptember 21-én.

A miniszterelnök az ország alapvető érdekének nevezte, hogy minél nagyobb számban létezzenek magyar tulajdonú nagyvállalatok. Orbán Viktor ugyanakkor elismerte, hogy külföldi tőke nélkül már nem működhet egyetlen modern ország sem. A kormányfő a Béres Gyógyszergyár szolnoki kapacitásbővítő beruházásán beszélt erről.

A munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését kezdeményezi januártól a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Versenyképességi Tanács ülésén elmondta: 2018-ban 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a vállalkozásokat érintő közterhek.

A jegybank új jelentése szerint az eddig vártnál negyedévvel később, 2019 közepén valószínű az inflációs cél fenntartható elérése. Balatoni András, igazgató elmondta: a beruházások gyorsan emelkednek és a lakossági fogyasztás is tovább bővül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálja a lehetőséget, hogy a középiskolások tanulmányaik végén jogosítványt szerezhessenek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos tájékoztatóján elmondta: az elvi döntés már megvan arról, hogy ingyenes lesz az első KRESZ-vizsga. Lázár János arról is beszélt: a kormány minden nemzetközi fórumon jogvédelmet kér az új ukrán oktatási törvény miatt. A tárcavezető kitért arra is, hogy nagyjából 700 és 900 millió forint körül lesz a Soros-tervről október elején induló nemzeti konzultáció költsége. Beszélt arról is, hogy tervei szerint 2018-tól már nem vállalna szerepet a kormányban.

Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten. Az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja.

Családbaráttá alakítja a szülészeteket a kormány - mondta a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár. Novák Katalin közölte: nem új szülészeteket hoznak létre, hanem a szülészeti osztályok mindegyikénél lesz egy minimum elvárás, amit teljesíteni kell.

A Budapesten és Pest megyében élők már pályázhatnak az elavult gázkonvektorok cseréjére. A pályázaton legfeljebb 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni. A programban az anyag- és munkadíjak mellett a tervezési, engedélyeztetési és egyéb szakhatósági költségekhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás.

A magyar hadseregnek száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol 2019-ig a Honvédelmi Minisztérium. Simicskó István miniszter Székesfehérváron az új buszok prototípusának bemutatásakor hangsúlyozta, hogy a hadsereg hatékony feladatellátásában segítenek majd az új járművek.

Londoni kormányforrások szerint a brit miniszterelnök nyitott és nagyvonalú javaslatot tesz pénteken az Európai Uniónak firenzei beszédében. Theresa May felvetette azt a lehetőséget, hogy a Brexit után Nagy-Britannia két évig terjedő átmeneti időszakról kötne megállapodást az Európai Unióval.

Újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát az Egyesült Államok. Az amerikai elnök elmondta, hogy a büntetőintézkedések olyan magánszemélyeket, vállalatokat céloznak, amelyek kereskednek Észak-Koreával. Diplomáciai források szerint az Európai Unió is szigorítani fogja azokat a szankciókat, amelyeket észak-koreai magánszemélyek és vállalatok ellen rendelt el.