Elektronikus lábbilincs: többen is megszöktek

Infostart
2017. szeptember 20. 06:09
Csaknem négyszáz, házi őrizetben lévő ember visel jelenleg elektronikus lábbilincset. A 2013-ban bevezetett jogintézmény jól bevált, csupán 15 fogvatartottnak sikerült eltávolítani, és megszöknie az elektronikus őrizetből - mondta az InfoRádiónak Lakatos Tibor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője.

Egyre inkább közkedvelt lett az elektronikus házi őrizet az erről döntő bíróságok körében, mert jóval magasabb biztonságot szavatol, és azok a rendőrök, akik eddig az őrizetben lévők felügyeletével voltak megbízva, a közterületen láthatnak el szolgálatot - tudta meg az InfoRádió Lakatos Tibortól.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője elmondta, a kezdeti óvatosság után mára 493 házi őrizetes van jelenleg, közülük 362-nek a lábán található meg ez az elektronikus eszköz.

A készülék működése kétcsatornás rendszerű. Az épület belsejében tartózkodva egy beltéri egység követi figyelemmel, hogy milyen távol van az őrizetben lévő személy. Ha elhagyja azt a távolságot, amely a készülék beállított hatósugara, akkor vészjelzést ad a tevékenységirányítási központokba. Ha pedig a lábon található eszköz és a beltéri egység között megszakad a kapcsolat, akkor átáll egy második csatornára, amely egy GPS alapú jeladó rendszer, ahol pontosan látható a szökésben lévő őrizetes földrajzi helyzete.

"Többen megkísérelték már leszedni a lábukról a bilincset, és 15-nek sikerült is. Meg tudtak szökni, de ellenük elfogatóparancsot adtunk ki, és a többségüket már el is fogtuk" - mondta Lakatos Tibor ezredes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elektronikus lábbilincs: többen is megszöktek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást