Novák Katalin: Van hova fejlődni rugalmasságban

Infostart
2017. szeptember 19. 11:27
A magyar munkahelyek még nem elég rugalmasak a munkavállalói igényekhez, így túl kevés a például részmunkaidős vagy a távfoglalkoztatás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról is beszélt, hogy ma Magyarországon mindenki dolgozhat, akiben megvan erre a szándék.

Nem csak egy kisgyermek mellett kell folyamatosan jelen lennie a szülőnek, de ezekre a rugalmasan változó munkavállalói igényekre a magyar munkaerőpiac még nem tud megfelelően reagálni – mondta Novák Katalin család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

„Ebben a tekintetben még sokat tudnánk előrelépni, mert

túlságosan rugalmatlan jelenleg Magyarországon a munkaerőpiac.

Vannak már családbarát megoldások; egyre több helyen szerveznek nyári tábort a gyerekeknek, vagy van gyermekmegőrző, akár munkahelyi bölcsőde. De még mindig azt gondolják a munkaadók, hogy az a biztos, ha a kolléga bent ül és látható, hogy mit csinál. Ebben van szükség szemléletváltásra.”

Novák Katalin hozzátette: a technika fejlődésével bizonyos munkakörök már otthonról, távmunkával is elvégezhetők.

„Kifejezetten a szociális hozzájárulási adóhoz, a munkahelyvédelmi akcióhoz kapcsolódó példa, ami a rugalmasságot támogatja az, hogy százezer forintig terjedő jövedelem szociális hozzájárulási adóvonzatát engedjük el teljesen vagy részben. Korábban ez úgy volt, hogy egy félállásban dolgozó embernél ötvenezer forintig terjedt ez a limit, de azt mondtuk, támogassuk a részmunkaidős foglalkoztatást, hogy legyen ugyanúgy százezer forint után járjon a kedvezmény.”

A rugalmas munkaerőpiac azonban nem elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatást jelenti – hangsúlyozta az államtitkár.

„A részmunkaidő részfizetéssel is jár, sokan ezt nem engedhetik meg maguknak, de a rugalmasságot igen. Az, hogy egy családban úgy oszthatják be a szülők a munkájukat, hogy az egyikük a gyerekek körüli reggeli műszakot, a másik pedig a délutánit vállalja.”

Ebben még a közszféra számára is sok tennivaló van – tette hozzá Novák Katalin.

Aki akar, dolgozhat

Az egységes európai családtámogatási rendszerrel, ha lenne ilyen akárcsak tervben is, Magyarország nem járna jól – mondta a család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

„A magyar családtámogatási rendszer olyan gazdag, összetett és bőkezű, hogy mintegy kétezer milliárd forint összeg jut rá, ez a jövő évi összeg. Ez a GDP 4,8 százaléka, a fejlett országok átlaga, az OECD-átlag 2,55 százalék. Ebből is látszik, mi elkötelezettebbek vagyunk, sokkal többet fordítunk erre. Ha egységesítenénk, félő, hogy a kevesebb lenne a magyar emberek számára,

ebből nem szeretnénk engedni.”

Novák Katalin hangsúlyozta: a gyermeket a szülőknek kell nevelniük, de szükség esetén ott van a szociális védőháló is, hogy segítsen.

„Segítünk, de a felelősség elsősorban a családé. Teremtse meg a gyerekek felneveléséhez szükséges feltételeket a család, ehhez is nyújtunk támogatást, de ez azt jelenti, hogy a felnőtteknek dolgozni kell.

Munkából kell megpróbálni eltartani a gyerekeket.”

Ma Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség – tette hozzá az államtitkár.

„Miután munkaerőhiány van ma Magyarországon, aki hajlandó dolgozni és ezért akár áldozatot is kész hozni; mozdulni kell, hiszen nem minden településen, minden munkakörben lehet elhelyezkedni, az tud. Elképzelhető, hogy átképzésre van szükség, de ehhez is biztosítunk támogatást, feltételeket.”

Akiben megvan a szándék, az ma valamilyen munkalehetőséget talál Magyarországon – jelentette ki Novák Katalin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Részmunkaidő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szociális rendszer
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást