Veszélyben a karácsonyi bevásárlás

Infostart
2017. szeptember 15. 06:22
Alááshatja a karácsony előtt várható jelentős forgalmat az áruházakban, hogy egyre több láncnál kiderül, a más ágazatokhoz képest alacsony bérek miatt súlyos a létszámhiány - írta a Magyar Idők.

A lap pénteki száma szerint a szakszervezetekhez a Tesco-sztrájk óta érkezett már megkeresés az Auchan, a Spar, a Coop, az OBI és a Praktiker üzletláncoktól is, a dolgozók azt kérik, egységesen találjanak megoldást az ágazat képviselői.

Közölték, az üzletekben rendkívül súlyos a létszámhiány, ami a több más ágazathoz képest alacsonyabb átlagbérek miatt alakult ki. Ez több helyütt a dolgozók egészségtelen mértékű leterheltségét okozza.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: levelet küldött a kereskedelmi ágazati párbeszéd bizottság tagjainak, amelyben, tekintettel az immár sztrájkkal megpecsételt helyzetre, sürgeti a szociális felek egyetértésében születő kollektív egyezséget, legalábbis a tárgyalások megkezdését.

A statisztikák szerint a kereskedők az elmúlt évben jellemző 20 százalék körüli átlagbérnöveléssel is mintegy 20-30 ezer forinttal maradnak el a nemzetgazdasági átlagtól. Más területek elszívó erejét jól mutatja, hogy például az összeszerelő vagy csomagolóüzemekben, a szalagmunkák mellett végzett könnyebb munkával ma annyit keresnek a foglalkoztatottak, mint amennyit egy áruházi dolgozó.

A lap információi szerint az üzletek több mint felét megbénító kétnapos sztrájk közel 2 milliárd forint veszteséget okozott a Tesco Magyarországnak, és az eddig példátlan eset elgondolkodtatta a piac többi szereplőjét is.