Elképesztő statisztika, külföldön születik több százezer magyar

InfoRádió
2017. szeptember 15. 15:15
Közép-Magyarország kivételével minden régió népessége mérséklődött 2011 óta - derül ki a KSH tavaly ősszel végzett kis népszámlálásának adataiból.

A mikrocenzus legfrissebb eredményei szerint a legerőteljesebben Észak-Magyarországot érintette a népességfogyás, ahol 59 ezerrel kevesebben élnek, mint öt éve. Budapesten kívül csupán Pest és Győr-Moson-Sopron megye népessége gyarapodott, a többi megyében eltérő mértékű népességfogyás következett be.

A fővárosban 35, Pest megyében 33, Győr-Moson-Sopron megyében 11 ezerrel élnek többen, mint öt éve.

Ez 2, 2,7, illetve 2,4%-os növekedést jelent, miközben Borsod-Abaúj-Zemp-lén megye népessége 35 ezer fővel, 5,1%-kal csökkent.

 Az adatokból kiderül az is, hogy az idős korosztályok aránya tovább nőtt a társadalomban. A 2011-es népszámlálás óta eltelt öt év alatt a gyermekkorúak száma mintegy 26 ezerrel csökkent, ugyanakkor a 65 éves és annál idősebbeké 144 ezerrel több lett. 

A lakosság átlagos életkora folyamatosan nő: jelenleg 42 év,

csaknem egy évvel több, mint öt évvel ezelőtt. 2016-ban a férfiak átlagos életkora 40, a nőké 44 év volt. Az átlagos életkor Zala megyében a legmagasabb, 45 év, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb, 40 év.

Az 1970-es évektől a 2011-es népszámlálásig a nők lakosságon belüli aránya - a férfiak magasabb halandósága miatt - folyamatosan emelkedett. 2016-ra a nemek közötti halandósági különbségek csökkenésével ez az arány kezd kiegyenlítődni:

2011-ben ezer férfira még 1106 nő jutott, 2016-ban már csak 1096.

A nemek aránya Fejér megyében a legkiegyenlítettebb, a "legjelentősebb nőtöbblet" pedig a fővárosban és Heves megyében van. 

A 15 éves és annál idősebb népesség családi állapotát tekintve 2011 és 2016 között tovább folytatódtak a korábbi évtizedek tendenciái:

kismértékben csökkent a házasok, az özvegyek és az elváltak aránya.

A hajadonok és a nőtlenek száma lassuló ütemben ugyan, de tovább nőtt, 2016-ban már meghaladta a népesség egyharmadát. 

A születési hely elhagyása a közép-magyarországi, a stabilitás az észak-alföldi régiót jellemzi a leginkább. A Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar megyei lakosok több mint kétharmada lakik születése óta ugyanazon a településen, viszont a fővárosiak esetében ez az arány csak 29, a Pest megyeieknél 45 százalék.

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az élettársi kapcsolatot választók száma. Jelenleg 543 500-an élnek élettársi kapcsolatban, tehát 1 millió 87 ezer embernek van élettársa. 

A korábbi évtizedekhez hasonlóan a nők termékenysége és az átlagos gyerekszám továbbra is csökkenő tendenciát mutat, 

utóbbi mérséklődése azonban lassul. 

Száz szülőképes korú nőre az 1990-es 136-hoz képest 2016-ban átlagosan már csak 104 gyermek jutott 2016-ban. A községekben élőknek több, míg a városiaknak kevesebb gyerekük van, a legtöbb gyerek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, míg a legkevesebb Csongrád megyében születik.

A magasabb iskolai végzettséggel rendelkező nők később alapítanak családot:

míg a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkező nők átlagosan 22, addig az érettségizettek 25, a diplomások 27 évesen szülték első gyermeküket.

A KSH szerint a nők iskolázottságának növekedésével csökken a gyermekszám, a legtöbb gyermeket azok a nők szülték életük során, akik általános iskolai tanulmányaikat sem fejezték be.

Az elmúlt időszakban az élettársi kapcsolatok térhódítása miatt nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma.

2016. október 1-jén 149 ezer nem magyar állampolgár élt hazánkban, ami 6 ezerrel meghaladta a 2011. évi népszámláláskor összeírt külföldiek számát. 

383 ezren születtek hazánk jelenlegi határain kívül, ami a lakosság 3,9%-át teszi ki.

2016. október 1-jén, a mikrocenzus időpontjában 9 millió 804 ezer ember élt Magyarországon. Az 1980 óta tartó népességcsökkenés tovább folytatódott. A legutóbbi népszámlálás óta eltelt öt év alatt 134 ezer-rel mérséklődött hazánk népessége, míg az utóbbi két népszámlálás között eltelt tíz évben – 2001 és 2011 között, csaknem 261 ezer fő volt a népességfogyás.

A KSH által ismertetett részletes eredményt itt tanulmányozhatja.