eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szédületes tempóval közelít a katasztrófa az üzletekben

Több áruházlánc leépítéssel reagált a garantált bérminimum emelésére, hogy ne növekedjen a bértömege, ráadásul a kereskedelemben dolgozók 70-80 százaléka egy forinttal sem visz többet haza havonta a kötelezően előírtnál – mondta a Világgazdaságnak Sáling József.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke arra reagált a lapnak, hogy a Blokkk.com figyelmeztetett: szédületes tempóban nő az üres álláshelyek száma a kereskedelemben. A portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második negyedéves adatai alapján rávilágított:

míg 2013-ban 1698 üres álláshely volt a szektorban, addig idén már 5971, vagyis több mint 3,5-szer annyi.

Összehasonlításképp: a teljes versenyszférát tekintve 18 046-ról szökött fel ­48 460-ra a betöltetlen pozíciók száma, azaz itt kevésbé drasztikus, 2,7-szeres a növekedés.

Az ágazatban alkalmazottak közül átlagosan ötből négyen bruttó 161 ezer forintot keresnek, aminek a nettója 107 ezer forint.

A KASZ elnöke szerint nem találnak a bolthálózatok munkaerőt, legfeljebb egymástól szipkázzák el az embereket. Az elvándorlás elsősorban a szakképzettséggel rendelkezőket érinti - mondta Sáling József, aki szerint a nyugatra vándorló munkavállalók jelentős része nem áll meg a magyar határ innenső oldalán.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Dávid Ferenc szerint

  • egyrészt a közszférából a versenyszféra felé kellene irányítani a munkavállalókat,
  • másrészt dinamikusan csökkenteni kellene a munkaadói járulékokat.
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×