Óriási dugó lesz: mindkét irányban lezárják az egyik legforgalmasabb autópályát

InfoRádió / MTI
2017. szeptember 13. 12:34
Forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán Gödöllő térségében csütörtökön, 12 és 13 óra között fél órára le is állítják a forgalmat mindkét irányban

A közleményben az áll: egy nagyfeszültségű légkábel bontási munkálatai miatt csütörtökön 12 és 13 óra között az M3-as autópályának először a Nyíregyháza, majd a Budapest felé vezető oldalán, a 28-as, illetve a 741-es kilométerszelvényben lesz forgalomkorlátozás.

Az autópálya forgalmát egy forgalmi sávra szűkítik, továbbá óránkénti 60 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be. Emellett előreláthatóan 30 percre a forgalmat is leállítják a pálya mindkét oldalán.

Az érintett útszakaszt Gödöllő és Bag között a 3-as főúton lesz lehetőség elkerülni. A megnövekedett gépjárműforgalom miatt azonban ezen az útvonalon is lassabb haladásra kell számítani - figyelmeztettek.