Nem kezdik el a Lánchíd és az alagút felújítását

Infostart
2017. szeptember 11. 18:11
Csak 2018-ban kezdődhet el a Lánchíd és az alagút rekonstrukciója. A Városháza tájékoztatása szerint két és fél év alatt végezhetnek a mintegy 22 milliárd forintos beruházással.

Idén már nem kezdődik el a Lánchíd és az alagút felújítása – közölte a Városháza az InfoRádió megkeresésére. A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya jelezte, hogy a híd és az alagút lezárása és a tényleges munkavégzés csak várhatóan az idén novemberben meginduló közbeszerzés lefolytatása és a nyertes kivitelezővel való szerződéskötés után indulhat el - várhatóan 2018-ban. A Városháza szerint a teljes beruházás két és fél év alatt végezhető el.

A főpolgármester tavasszal azt mondta, hogy egy hosszabb folyamat eredménye lesz a munkálatok elkezdése. Tarlós István kiemelte, hogy először kiviteli terveknek kell készülniük, közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, ezért a beruházás csak a vizes vb után kezdődhet el.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója júliusban az InfoRádió Aréna című műsorában már arról beszélt arról, hogy idén csak a közbeszerzéseket tudják kiírni, de

a rekonstrukciós munkálatok csak 2018-ban kezdődhetnek el.

A Budapesti Közlekedési Központ beruházás részleteiről korábban azt írta, hogy a rekonstrukció 22 milliárd 330 millió forintból valósul meg. A BKK jelezte, hogy a Lánchíd és az Alagút keleti kapuja a Világörökség része, a rekonstrukció tervei ezért az örökségvédelem bevonásával készültek el. A hídfők, a pillérek és a kőoroszlánok kőfelületeit szakértők bevonásával kell restaurálni.

Elvégzik a közúti pályalemez és a járdák elbontását és újjáépítését, a megmaradó acélszerkezetek javítását, továbbá korrózió elleni védelmét. A köz- és díszvilágítás korszerűsítését is megoldják, így a híd díszvilágítása is új funkciót kaphat, ezzel lehetővé válhat különböző színek megjelenítése is. Ha szükséges, akkor a Duna-meder rendezése is a projekt része lesz. Megújulnak és kiszélesednek a pesti és a budai hídfőben lévő gyalogos aluljárók is, illetve a tervek között szerepel Budán nyilvános WC kialakítása a hídfőben.

 Eközben megújul az alagút gépészeti- és légtechnikai rendszere, szigetelése és belső borítása. Korszerű ledes világítás építenek ki itt is. Újraosztják a közúti és gyalogos felületet, átépítik a Clark Ádám teret is, ahol a körforgalom mérete csökken, a gyalogosterek pedig bővülnek. A felújítás idején a Lánchíd-Alagút útvonalat teljesen lezárják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem kezdik el a Lánchíd és az alagút felújítását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást