Vekerdy Tamás: a felnőttek elveszik a gyerekkort a gyerekektől

Infostart
2017. szeptember 7. 10:50
A felnőttek átviszik a gyerekekre a szorongásaikat, holott például az sem feltétlenül igaz, hogy a jó tanulókból sikeres felnőttek lesznek - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Vekerdy Tamás pszichológus, író.

Általánosan elfogadott alaptétel a nyugati fejlett társadalmakban, hogy a kreativitás és a kritikai érzék lesz a legfontosabb a következő évtizedekben - hangsúlyozta Vekerdy Tamás, hozzátéve, hogy a többi információt megnézi majd a neten a gyerek, begyűjti majd máshonnan.

"A kritikai érzéket egyelőre a magyar iskola szemtelenségnek nevezi, és nem tolerálja. Zömmel.

Mindig vannak remek tanárok, akik imádják a szemtelen kamaszokat, de ez a törpe kisebbség. A kreatív ember gondolkodása divergens, széttartó; jön a feladat, agyrobbanás, ezer dolog jut eszébe, ami látszólag nem tartozik oda. Amire a »Ne hadoválj, kisfiam, válaszolj a kérdésre!« választ kapja, pedig az új, a kreatív, az innovatív megoldás ebből az ezer, látszólag oda nem tartozó dologból jönne ki. A magyar iskola ezt nem tűri.”

Az író-pszichológus szerint le kellene számolni az iskolai eredményekről szóló hamis illúziókkal.

„A felnőttek szoronganak. A maguk előrejutása, élete, egzisztenciája ügyében is, és ezt átviszik a gyerekekre: ő is teljesítsen, az lesz jó neki.

Az egész magyar iskolarendszert áthatja az az abnormális gondolat, hogy a jó tanulóból lesz jól boldoguló ember. Ez abszolút nem igaz.”

Vekerdy Tamás ugyanakkor úgy látja, hogy ott könnyebb ma gyereknek lenni, mint korábban, ahol a felnőtt világ nem akarja elvenni a gyerekkort a gyerekektől.

"Jobb helyzetben vannak ma a gyerekek, mert többféle lehetőség van ma előttük -  már ahol nincs irtózatos szegénység, mert Magyarországon sok gyerek nagy szegénységben él. Ugyanakkor rossz is ma gyereknek lenni, mert az idő valahogy elfogyott a felnőttek világában, és azt hiszik a felnőttek, hogy jobb minél előbb felnőtté válni, ezért

elveszik a gyerekkort a gyerekektől.

De ez nem magyar sajátosság" - mondta Vekerdy Tamás arra a kérdésre, hogy jó-e ma gyereknek lenni. 

A kapcsolódó hanganyagok között a Vekerdy Tamással felvett teljes beszélgetést is meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vekerdy Tamás elárulta, hogy könnyebb gyereknek lenni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vekerdy Tamás az Arénában - 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vekerdy Tamás az Arénában - 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást