Tart a káosz a hulladékholding körül - lapszemle

InfoRádió
2017. szeptember 5. 07:27
A Magyar Idők arról ír, hogy ismét napirendre kerülhet a kiskereskedelmi intézkedéscsomag, míg a Magyar Nemzet az állami hulladékholdinggal foglalkozik.

A Magyar Idők értesülése alapján Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését. A Miniszterelnökséget vezető miniszter levele szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelem politikáját folytatják. Tegnap egyébként az is eldőlt: szerdán újabb egyeztetést tartanak, mivel a dolgozók egységes döntése nyomán napokon belül leáll az áruházlánc az egész országban.

A Magyar Nemzet szerint nem szűnt meg a káosz az állami hulladékholding körül. A lap úgy tudja, továbbra is késve és pontatlan összegről kiállítva érkeznek meg a szemétszállítási csekkek az ország több településén. Sokan az év utolsó hónapjaiban kapnak majd számlát, amikor működni kezd a behajtó cég is.

A Világgazdaság szerint Magyarországon 2800 fogorvos dolgozik az alapellátásban, az utóbbi egy évben majdnem félszázan adták vissza a praxisukat. Legalább hárommillió beteget érint az alapellátásban dolgozó fogorvosok hétfőn elkezdett háromnaposra tervezett sztrájkja. A fogászok praxisuk finanszírozásának javítása érdekében léptek sztrájkba.

A Portfolio arról ír, hogy kevesen tudják, de a világ egyik legnagyobb bankfüggetlen ATM-hálózatát üzemeltető cégét 1994-ben Magyarországon alapította két amerikai, mégpedig azért, mert akkoriban a készpénzközpontú közép- és kelet-európai régióban alig voltak bankautomaták. Az elképesztő sikersztorit befutó cég mára 5 milliárd dollár feletti piaci kapitalizációval rendelkezik, és zsinóron húzzák felfelé a részvényárfolyamát. Hiába terjednek az elektronikus fizetések, az ATM-ek korszaka még nem járt le, egyelőre virágzik ez a piac.

A Világgazdaság szerint míg 2013-ban még 13,16 milliárdos veszteséget mutatott az éttermi szolgáltatásnyújtással, illetve mozgó vendéglátással foglalkozó magyarországi cégek üzemi eredménye, addig a tavalyi évre 134 millió forintra csökkent a ráfizetésük, ami trendfordulót jelez. A cikk alapján szembetűnő a fővárosi vendéglátósok dominanciája: a piaci szereplők 44,4 százaléka budapesti, és övék a teljes árbevétel 57 százaléka. A régiók versenyében a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld követi Közép-Magyarországot.

A Napi.hu szerint nem csökkent a nagy-britanniai álláshelyek iránti érdeklődés a külföldi munkavállalásra készülő magyarok körében, ám mégis kevesebben kerülnek ki a szigetországba, mint korábban. Egy friss felmérés szerint a korábbinál kevesebb magyar fontolgatja a kivándorlást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást