Megkérdeztük: lesz-e új migrációs útvonal Magyarország felé?

Infostart
2017. szeptember 5. 19:13
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint új, Magyarországot is érintő migrációs útvonal alakulhat ki a Fekete-tengeren keresztül, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint azonban erre nincs sok esély. Inkább a Szerbiában ragadt migránsok próbálkozhatnak Románia felől bejutni az unióba.

Kis-Benedek József felidézte, hogy működik az Európai Unió és Törökország közötti egyezmény, és mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára fogalmazott, az Iszlám Állam visszaszorításának köszönhetően Szíriából, Irakból egyre kevesebben indulnak útra.

„Szépen lassan, ha nem is holnap, de visszafelé mennek az emberek.”

A török határ közelében lévő menekülttábor viszonylag normális körülményeket biztosít és Törökország válogat az emberek közül – mondta a nemzetbiztonsági szakértő.

„Az Európában, zömében Szerbiában lévő embereknek valamerre menniük kell. Nyolcvanezres számról beszélnek, kicsi az esélye, hogy visszamennek. Elindulhatnak Horvátország irányába, kevesebb az esély, hogy Koszovó, illetve Albánia irányába mennek. Nehezebb a magyar határ problematikája.”

Néhányan Románia felé is indulhatnak – tette hozzá Kis-Benedek József. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára jelezte, egyszerűbb szárazföldről menni, a tengeri átkelés amúgy is már csak nagyjából egy hónapig működik. A román és a szerb hatóságok között jó az együttműködés, a románok visszaadják az embereket a szerbeknek, de azért át tudnak csúszni, és embercsempészek vannak ott is. A másik, tengeren vezető útvonalon való átjutásra a nemzetbiztonsági szakértő kevesebb esélyt lát.

„A köztes útvonal kicsit nehezebb; elég nagy távolságot kell megtenni. Olyan hajók kellenek, amelyek áthozzák az embereket, aminek nyilván megvan a költsége. Túl sok esélyük azonban azzal sincs, mert a románok és a bolgárok együttműködnek, a haditengerészeteik és a partvédelmeik jók, ráadásul mindkét ország kapott pénzt ezek megerősítésére.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kis-Benedek József: nem sok esély van átjutni a Fekete-tengeren
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást