eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Jogszerű, hogy a magyar közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni - a nap hírei

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogszerű, hogy a magyar közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a költségvetési tartalékból kell rendezni a tanárok bérét. Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről képviseli Magyarországot az Oscar-díjért folyó versenyben.

Nem sérti a tulajdonhoz való jogot és a megkülönböztetés tilalmát az a magyar nyugdíjszabály, amely értelmében a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. Így döntött másodfokon az Emberi Jogok Európai Bírósága, és ezzel megváltoztatta az első fokú ítéletet. Egy férfi 2013 decemberében fordult a bírósághoz, amely első fokon még neki adott igazat. Másodfokon viszont a testület már úgy foglalt állást, hogy a magyar szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt a közérdek és az alapjogok védelme között, célja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása.

Először fordult elő, hogy negatív átlagos hozammal tudott állampapírt értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ. Beke Károly, a Portfolio elemzője szerint ez azt jelenti, hogy a kötvények megvétele után is a befektető és nem a kibocsátó fizeti a kamatot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve azt hangsúlyozta: a gazdaság növekedése megerősítette a piac szereplőit abban, hogy érdemes befektetni Magyarországon.

Nyíregyházi gyárából 70 embert bocsát el a Lego dán játékgyártó, amely világszerte leépítéseket jelentett be. Tóth Csaba, a magyarországi társaság HR igazgatója csak annyit közölt, hogy a cég csoportos létszámcsökkentést hajt végre a törvényi előírásoknak megfelelően. A Lego elnöke azt mondta, hogy a világszerte 1400 embert érintő leépítés elsősorban az adminisztrációs és értékesítési területen dolgozókat érinti, és nem a termelésben foglalkoztatottakat.

Emelkedő utaslétszám mellett folyamatosan növekszik a MÁV árbevétele, a cég adósságállománya pedig az év végére 54 milliárd forintra csökkenhet. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató azt mondta: az utóbbi években egy sor olyan fejlesztés történt, amely kiszámíthatóvá teszi a társaság gazdálkodását, és a szolgáltatások minőségét is javítja.

A második negyedévben 3,2 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedéséhez a szolgáltatások 1,5, az ipar 0,7 és az építőipar 0,8 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 0,5 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a költségvetési tartalékból kell rendezni a tanárok bérét a szeptemberi differenciált emelés után. Galló Istvánné az InfoRádió Aréna című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2013-ban elkezdett bérrendezés nem a kormány akkori ígéretei alapján valósult meg, mert 2014 óta már nem a minimálbérhez igazodik az emelés mértéke. Az érdekképviseleti vezető elengedhetetlennek nevezte az oktató-nevelő munkát végző iskolai dolgozók bérrendezését is, mivel az ő bértáblájuk 2008 óta nem változott.

A legjobb 500 közé került a Semmelweis Egyetem a felsőoktatási intézmények egyik világ-rangsorában. A londoni székhelyű Times Higher Education listájának az élén angol és amerikai intézmények állnak. Az ezres listára felkerült az ELTE, a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, a Műegyetem, a Corvinus és a Debreceni Egyetem is.

Hitelesítette a korrupciós cselekmények hosszabb elévülési idejéről szóló népszavazási kérdést a Kúria. A testület ezzel helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság korábbi döntését. A Vágó Gábor, volt LMP-s parlamenti képviselő által magánszemélyként benyújtott kezdeményezés szerint a korrupciós cselekmények legalább 12 év után évülhetnének csak el.

Megszavaztatja tagjait a Demokratikus Koalíció az ellenzéki összefogásról. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke az InfoRádióban elmondta, két kérdést tesznek majd fel, az egyik arról szól, hogy az általuk demokratikusnak tartott ellenzék mind a 106 egyéni körzetben indítson közös jelöltet. A másik pedig arról, hogy elutasítsák-e a közös listát, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc.

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről képviseli Magyarországot az Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a nemzeti filmalap. Az alkotás februárban elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Az országok hivatalos nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet.

Szombaton 11 órakor lesz Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező temetése a Fiumei Úti Sírkertben. A nemzet művésze augusztus 30-án, 91 évesen hunyt el.

Az Egyesült Államokban hatályon kívül helyezi a kormány azt a programot, amely eddig megvédte a kiutasítástól az illegálisan az országban tartózkodó fiatalokat. Az igazságügyi miniszter arra hivatkozva minősítette alkotmányellenesnek a Barack Obama előző elnök által öt éve bevezetett rendszert, hogy az elveszi a munkalehetőséget az amerikai állampolgároktól és nyíltan megkerüli a bevándorlási törvényeket. A program 800 ezer fiatalt érintett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×