Erdő Péter: A másikra figyelő szeretetet csak ajándékba lehet adni

Infostart
2017. szeptember 5. 13:08
Kedden van a jótékonyság világnapja, amelyet magyar kezdeményezésre 2013 óta tartanak Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulóján. Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek az InfoRádiónak ez alkalomból adott interjúban fontosnak nevezte a fiatalok önkéntes szeretetszolgálatát.

Teréz anya alakja jelképpé magasodott

– jelentette ki Erdő Péter bíboros-prímás. Az esztergom-budapesti érsek hozzátette, ő volt az, aki Indiában a legszegényebbeket; a hajléktalanokat, az éhezőket, a betegeket, a haldoklókat szolgálta. A tevékenysége olyan sok támogatót vonzott, hogy egész Indiában kivívta a társadalom tiszteletét.

„A temetése egész Indiát átható történelmi eseménnyé vált. Volt szerencsém a tévében követni. Az biztos, hogy nagyon kevés keresztény és katolikus volt abban a hatalmas tömegben, ami az utolsó útjára kísérte."

A szeretet nyelve olyan formája a tanúságtételnek és az igehirdetésnek, amit a világon mindenki megért - véli az esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter hozzátette, a kultúrák párbeszédében is hatékony erő ez a szeretetszolgálat.

„Felejthetetlen volt a Szent Péter téren Teréz anya boldoggá avatásának szentmiséje. A boldoggá avatást kérelmezők fel szoktak vinni egy ereklyét az oltár elé, ebben az esetben indiaiak szakrális zenére ritmikusan mozogva, óriási szuggesztív erővel mentek fel, a hatalmas tömeg úgy érezhette, szíven ütötte őket valami. Ezt a hatást éppen a kultúrák párbeszéde és az igazi élet szentségének ereje okozta.”

Idén van Teréz anya halálának huszadik évfordulója, 2012-ben az ENSZ közgyűlése - magyar kezdeményezésre - elfogadta, hogy ez a nap a jótékonyság világnapja legyen. 2013 szeptembere óta tartják ezt a napot, egyre nagyobb társadalmi hatással – tette hozzá Erdő Péter bíboros-prímás.

„A karitász szervezetei külön megemlékeznek róla. Aki segíteni akar, adománnyal vagy önkéntes munkával a leginkább rászorulókon, minden plébánián megtalálja a szolgálatokat.

Különösen nagy megnemesedésre ad lehetőség a részvétel.”

Ezért fontos, hogy a fiatalok is vállaljanak ilyen, akár önkéntes szolgálatot - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros-prímás. Hozzátette, a súlyos betegekkel vagy a nagyon szegényekkel való találkozás hatalmas nevelő hatással bír.

„A szeretetszolgálat, az önkéntes segítség valamilyen módon mindig szükséges lesz.

Bármilyen hatékonyak is legyenek a szociális ellátórendszerek, bármilyen jómódú is egy társadalom, a pénzzel meg nem fizethető dolgokat: odafigyelést, emberi szót, szeretetet, igényli a bajba jutott ember. Ezt szívből lehet csak adni. Nem lehet mérni, tervek szerint teljesíteni. A korrektséget, az udvariasságot igen, de

a másikra komolyan, szívből ráfigyelő szeretet csak ajándékba lehet adni.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erdő Péter: "A másikra figyelő szeretetet csak ajándékba lehet adni"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást