Mekkora esély van a kormányváltásra? - Aréna

Infostart
2017. szeptember 5. 09:02
Nagyjából hét hónappal az országgyűlési választások előtt csak matematikai esélye van a kormányváltásnak - jelezte Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője arról beszélt, hogy az MSZP és a Jobbik tábora között kicsi, a kormánypártok és az ellenzéki erők között pedig szinte teljesen meg is szűnt az átjárás.

Egyes egyéni választókerületekben előfordulhat, hogy a Jobbik és a baloldal szavazói egységesen a vitathatatlanul legerősebb ellenzéki jelölt mögé állnak a jövő tavaszi parlamenti választáson – fejtette ki Závecz Tibor.

„Mind a két tábornak – Jobbik és MSZP – a kormányváltás az érdeke.

Ez az adott esetben bizonyos konstellációkban jelentheti azt, hogy átszavaz másik jelöltre, ha a sajátját nem látja. Ha elég erős a kormányváltás akarata, és ezek a választók túlteszik magukat azon, hogy régebben nem volt nyitottság a két oldal között, akkor elképzelhető, hogy maximalizálódnak ezek a voksok. Ettől még messze vagyunk, és nem tudni, hogy eljutnak-e egyáltalán eddig a választók és a pártok.”

Mráz Ágoston Sámuel azt emelte ki, hogy szinte lehetetlen a következő hét hónapban az ellenzéki egységet tető alá hozni.

„Ha április elején van a választás, akkor hét hónap van hátra. Elég szkeptikus vagyok abban, hogy a pártok addig ezt össze tudják rakni. Ne felejtsük el, ahhoz, hogy működjön az összellenzéki szavazat, minden ellenzéki pártnak egyet kell értenie. Márpedig ha lenne is egy ma még elképzelhetetlen baloldal-Jobbik összefogás, akkor is lenne egy baloldali vagy egy kis liberális párt – mondjuk Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója -, ami nem áll bele ebbe az ellenzéki összefogásba, és akkor megint csak több ellenzéki választási lehetőség van. Ha tehát matematikázni kell: nincs racionális alapja, hogy ezalatt a hét hónap alatt megvalósuljon a teljes ellenzéki összefogás.

Tehát matematikai modell van, reális nincs.”

A Nézőpont Intézet szerint egyébként kiegyenlített a kormány újrázását és a bukását remélők aránya, míg a Závecz Research felmérése alapján 32 százalék érdekelt a kormány maradásában, 43 pedig a leváltásában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az Arénában kiderült, van-e esély a kormányváltásra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást