Új válasz van arra, hogy mikor nyílik meg a Császár-Komjádi Sportuszoda a nagyközönség előtt

Infostart
2017. augusztus 30. 20:25
A Nemzeti Sportközpont várhatóan a honlapján tájékoztatja majd a budapestieket arról, hogy mikor használhatják majd a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát. Korábban arról volt szó, hogy erre szeptembertől nyílik lehetőség.

"Bár kívülről ez nem látszik, de nagyobb lett, tereket nyertünk. Lett egy nagyobb megérkezőtér, egy átrium". A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos ezekkel a szavakkal mutatta be még július közepén a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát a létesítmény átadásakor. Fürjes Balázs azt is felsorolta, hogy milyen újdonságok várják majd a profi és az amatőr sportolókat.

"Új torna- és edzőtermeket létesítettünk, a lelátókra és az öltözőkbe jutáshoz liftek épültek a mozgáskorlátozottaknak, számukra új öltözőket is építettünk. Felújítottuk az öltözők gépészetét, elektromos rendszereit és burkolatát. Megújult a Komjádi és a Csaszi medencéje, valamint a lelátó is".

Az InfoRádió még augusztus elején számolt be arról, hogy nyár végéig továbbra is a versenyzők, az augusztus 20-án véget érő masters világbajnokság után pedig a veterán sportolók, majd várhatóan szeptembertől a lakosság és a sportuszodába járó úszóiskolák is használják majd a Császár-Komjádi sportuszodát, több más, a vizes vb-re készült létesítmény, köztük a Duna Aréna mellett.

Szerkesztőségünknek azt is megerősítették, hogy

az utóbbi két létesítményt ősztől várhatóan a Nemzeti Sportközpontok üzemelteti.

Az InfoRádió éppen ezért megkereste a Nemzeti Sportközpontot, hogy ismét tájékozódjon a létesítmények megnyitásáról.

A sajtóosztálytól írásban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy "a lakossági medencehasználat kezdetének várható idejéről - a világbajnokságok utáni átszerelési munkák, illetve a sportszakmai egyeztetések lefolytatása után – a honlapjukon tájékoztatják a nyilvánosságot".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem tudni pontosan, mikortól nyílik a nagyközönség előtt a Császár-Komjádi Sportuszoda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást