Fejlesztik a busójárás kiemelt helyszíneit

InfoRádió
2017. augusztus 30. 19:18
A közelmúltban 850 milliós, vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert el Mohács, amit a busójárás színtereinek fejlesztésére fordíthat az önkormányzat. A Busóudvarban és a Széchenyi téren új interaktív eszközöket állítanak üzembe, a Deák teret pedig szinte teljes egészében átalakítják.

Az önkormányzat közlése szerint a pályázat elnyerését követően már a támogatási szerződést is aláírták, így a szükséges közbeszerzési és egyéb, a beruházást megelőző eljárások lezárása után megkezdődhetnek a munkálatok - írta a bama.hu.

A megítélt összeg – 849 millió forint – teljes egészében vissza nem térítendő, azaz a fejlesztések a városnak nem kerülnek pénzébe. A munkálatok legfőbb célja, hogy a busójárás főbb helyszínei méltók legyenek az egyre több érdeklődő fogadására, azonban a beruházás előnyeit a mohácsiak is élvezhetik a mindennapokban.

  • Mindenekelőtt a Deák tér átépítése révén, ahol a télűzés során a Vendégudvarban ehetnek-ihatnak a látogatók. A tervek szerint valódi rendezvénytérré alakítják, a park tengelyében lévő rendezvényterületet a kitelepülő árusok számára áram, víz- és szennyvíz csatlakozási lehetőséggel úgynevezett árusító sáv övezi majd.
  • A mozi északi oldala mellé sétányt terveznek. A Hősi emlékmű mind keleti, mind nyugati oldalára egy mobil színpad felállításának lehetőségével számolva az elektromos csatlakozásokat is kiépítik.
  • A Busóudvarban a 21. század elvárásainak megfelelő élményelemeket jelentő technikai fejlesztéseket valósítanak meg, interaktív bemutatási formákat alakítanak ki, így több mint három új önálló programelem lesz elérhető.
  • A Széchenyi téren LED-falakat állítanak fel. A munkálatok befejezési határideje 2019. november 30.