Az utóbbi idők legnagyobb kihívása előtt áll az igazságszolgáltatás

InfoRádió
2017. augusztus 29. 08:05
Komoly változások következnek hamarosan az igazságszolgáltatásban: növekedni fog ugyanis a közigazgatási bíráskodás szakmai önállósága. Jelentősen nő a létszám, a bírói pályázatok első fordulóját már meghirdették. Képzést indítanak és új tárgyalótermeket alakítanak ki.

Számítások szerint hamarosan 196 új bíróra lesz szükség az ország közigazgatási és munkaügyi bíróságain.

Mint a Magyar Bírói Egyesület elnöke a Magyar Időknek elmondta, az érdeklődés nagy, titkárok és bírák az előrelépés lehetőségének tekintik, hogy január elsején hatályba lép az önálló közigazgatási perrendtartás.

A nemrégiben kiírt álláspályázatok első fordulójára Makai Lajos szerint a titkárok és a bírák közül már számosan beadták jelentkezésüket.

Az elnök hozzátette, hogy több új bírósági épület, tárgyalóterem is kell majd ahhoz, hogy januárban az igazságszolgáltatás az új perrendtartás alapján ítélkezni tudjon azokban az ügyekben, amelyeket rendszerint az állampolgárok indítanak a különféle hatóságok határozatai, döntései miatt. Szeptember elejére az ingatlanok kiválasztása megtörténhet.

Az adóügyi, az építésügyi, a versenyjogi és egyéb vitákat eddig – a megyékben és a fővárosban – összesen húsz közigazgatási és munkaügyi bíróság döntötte el. Januártól az ítélkező fórumok illetékességi köre megváltozik. A húsz közül ugyanis nyolc bíróság kiemelt szerephez jut és a maga területén úgynevezett régió- központként működik.

A Fővárosi Törvényszék pedig az egész országra kiterjedően fellebbviteli fórumként dolgozik majd.

Az új eljárási szabályok szerint egyébként nemcsak a formális közigazgatási határozatokat, de az intézkedéseket is megkérdőjelezhetik az ügyfelek a bíróságon. Még az is vita tárgya lehet, hogy hová helyezik ki a KRESZ-táblákat, és hányszor tartható egy évben futóverseny a közutakon.