Rekordot döntenek a baglyok a fővárosban

InfoRádió
2017. augusztus 27. 12:02
Idén a budapesti uhuállomány rekordszámú fiókát nevelt fel. A fővárosba visszatelepült baglyok két fészkében öt utód kelt ki - mondta el az InfoRádióban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Az uhu nemcsak Európa, hanem a világ egyik legnagyobb termetű bagolyfaja – mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán hozzátette, a tojók 20-30 százalékkal termetesebbek, mint a hímek.

„Az óriási termetű, 2-3 éves gyermek magasságát is elérő madár zsákmánylistáján az egérméretű kis rágcsálóktól a róka-, sőt őzgizda-termetű nagy gerincesekig sok minden szerepel.”

A faj Magyarországon a múlt század második felében a kihalás szélére került – mondta Orbán Zoltán. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője jelezte, Európában sok helyen tapasztalható, hogy az uhuk nagyvárosokba költöznek.

„Budapesten két pár is fészkel, a budai oldalon a közigazgatási határon található fészkekben idén 3, illetve 2 fióka is sikeresen felnevelkedett. Pest megyében összesen 13 fióka repült ki ebben az évben. Ez az elmúlt közel harminc év legjobb eredménye.”

A baglyok a Harry Potter-könyveknek köszönhetően egyre népszerűbbek, azonban ez okozhatja a vesztüket is.

2001-ben csupán néhány száz baglyot árusítottak az indonéziai madárpiacon, 2016-ban már tizenhárom ezret, ráadásul vadon élő, befogott példányokat.

„A baglyok nem igazán kalitkamadarak. Nem érdemes őket tartani, mert éjszakai életmódot élnek, nem túl látványosak: nappal üldögélnek, mint egy darab fa, nem csinálnak semmit, éjszaka aztán, amikor mi aludnánk, vadászni kezdenek. Különleges az emésztési rendszerük, szőrre, csontra van szükségük, nem lehet megoldani a táplálásukat nyers hússal. Nem nagyon lehet velük szociális viszonyt kialakítani, mint egy hullámos papagájjal. Hosszú az élettartamuk, 30-40 évet a kisebb fajok is gond nélkül elélhetnek.”

A bagolyfajok Európában védettek, az ilyen divathullámok állatok sokaságának okoznak óriási szenvedést – tette hozzá Orbán Zoltán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rekordot döntenek a baglyok a fővárosban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást