Újabb információk a Dózsa György úti balesetről

InfoRádió
2017. augusztus 25. 14:17
A Citroën utasai egy külső telephelyről tartottak vissza a Fővárosi Vízművek központi épületébe. Az ügyvéd szerint legfeljebb egy éven belül kártalanítást kaphatnak a halálos áldozatok hozzátartozói cégtől.

Munkahelyi balesetként kezeli a Dózsa György úton történt két halálos áldozattal járó szerencsétlenséget a Fővárosi Vízművek a zoom.hu információi szerint. A cég munkatársai május 15-én – a korábbi hírekkel szemben – ugyanis nem hazafelé tartottak, hanem egy külső telephelyről tértek vissza a Váci úti főépületbe, amikor Citroënjükbe csapódott az a Mercedes, amit M. Richárd vezetett.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint ha ez így van, akkor a két utas esetében "a munkáltatót kártérítési felelősség terheli, ami nem kegy, hanem törvényi kötelesség".

Más viszont a helyzet a Citroën sofőrjével.

  • M. Richárd a műszaki szakértő vélemény szerint 135-140 km/órás sebességgel csapódott a balra kanyarodó Citroënbe.
  • A kecskeméti maffiaper egyik vádlottjáról nem sokkal később kiderült, hogy a baleset idején nem volt jogosítványa és közúti szabálysértés miatt is folyt ellene akkor eljárás.

Habár a rendőrség egyelőre csak a Mercedes vezetőjét gyanúsítja, a Citroën sofőrjének jogosítványát is bevonták, mert "a járművezető azzal gyanúsítható, hogy közúti veszélyeztetés közúti baleset során maradandó fogyatékosságot, halált, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset okozása, járművezetés ittas állapotban, illetve járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követett el".

A férfit, akit időközben a zoom.hu információi szerint kielégítő általános állapotban hazaengedtek, egyelőre nem gyanúsították meg. Ha viszont megteszik és büntetőjogi felelősséget állapítanak meg, akkor nem kaphat kártérítést a munkáltatójától és a biztosítótól sem.