Váratlan fordulat: mégsem 15 perc alatt kell kiérniük a mentőknek

InfoRádió
2017. augusztus 24. 13:03
Hónapokon belül új munkaruhát kapnak a mentődolgozók.

Évtizedek óta nem látott el olyan komplex rendezvénybiztosítási feladatokat az OMSZ, mint ezen a nyáron. Ám mivel egyik nemzetközi sportrendezvény vagy fesztivál sem ért minket váratlanul, természetesen pluszmentőautókkal és pluszemberekkel meg tudtuk szervezni a munkát – mondta a Magyar Időknek az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Csató Gábor beszélt arról is, hogy

a béremelések a korábban ismertetett ütemben folytatódnak,

novemberben újabb 12 százalékos béremelést kap minden egészségügyi szakdolgozó, januárban pedig érkezik a mentőszolgálathoz a 10 százalékos extra emelés. Hozzátette: legkésőbb a jövő év elejére minden kivonuló mentődolgozó új munkaruhát kap.

A mentőautó-cseréről elmondta: az év eleje óta már több mint hatvan jármű érkezett meg. Az összesen 193 új gépkocsit nagyjából februárra szállítják le. Közben már előkészítik a jövő évi beszerzéseket, mert a 13 éves kort, ameddig egy mentő futhat, újabb autók fogják elérni.

A kivonulási idővel kapcsolatban közölte: arra törekednek, hogy a hívástól számított lehető legrövidebb idő alatt érjen ki egy mentőegység a beteghez.

„Általános normaidő a közvéleményben elterjedt 15 perc ellenére nehezen értelmezhető,

hiszen egy újraélesztést igénylő esetnél egyetlen perc is rengeteget számít, míg más helyzetben 20 perc is elfogadható lehet” - fejtette ki Csató Gábor.