Szegedi parkolóbérletek: megszólalt az ügyészség

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 23. 17:04
A Központi Nyomozó Főügyészség nem folytat eljárást a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében - közölte Kovács Katalin szóvivő szerdán.

A szóvivő közölte: az ügyben sem hivatalból, sem más hatóság megkeresésére nem indított eljárást a Központi Nyomozó Főügyészég, sem a szegedi regionális osztálya. Az ügy áttétellel sem került a főügyészségre.

Szabó Bálint, Likvid Kontroll Kft. vezetője korábban, szegedi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben. Botka László (MSZP) polgármester a város pénzéből helyi és megyei rendőri vezetőket korrumpálhatott - mondta. A polgármester maga döntött arról, hogy kik tartozzanak abba a körbe, akik bárhol és bármikor ingyen parkolhatnak Szegeden - állította. Hozzátette: ezek között volt a városi rendőrkapitány és a megyei rendőr-főkapitány személyes használatú autója is.

Egy makói sajtótájékoztatóján Szabó Bálint azt is mondta, hogy mivel az ügyben rendőri vezetők is érintettek, az eljárást az NNI átadta a nyomozó ügyészségnek.