Mosonmagyaron tomboló ámokfutó: elmondta, miért tette

InfoRádió
2017. augusztus 22. 09:08
A dühöngő férfi először összetört egy autót, azután több másikra felugorva összetörte a szélvédőiket. Az egyiknek letörte a visszapillantó tükrét és bedobta vele egy közeli lépcsőház ajtajának üvegét.

Nyilvánosan, az interneten kért bocsánatot az embe­rektől az a mosonmagyaróvári férfi, aki még múlt pénteken kezdett féktelen pusztításba a nyílt utcán. „Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit megbántottam, megütöttem vagy megijesztettem. Egy tízéves kapcsolatom záródott le így. Szeretnék egyesével minden törött ablakot, szélvédőt megjavítani” – fogalmazott a Bors szerint a közösségi oldalán a 27 éves férfi, aki a dühöngése elején kocsijával nekiment egy másik autónak, majd egyszerűen elhajtott.

Később megrongált több autót, kárt tett egy lépcsőház ajtajában, majd amikor a visszapillantótól megszabadított jármű tulajdonosa megpróbálta megállítani, B. Tamás karikás ostorral támadt rá. A fiatalembert fél órán belül bevitték a rendőrségre, ahol kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.