Idén is megrendezik az emléksétát a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapján

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 21. 10:23

Rétvári Bence felidézte: a magyar uniós elnökség idején sikerült elfogadtatni a magyar-lengyel-litván kezdeményezést, amely nyomán augusztus 23. - az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulója - lett a totalitárius diktatúrák áldozatainak hivatalos emléknapja.

Kifejtette: az emléknapon este 6 órakor kezdődik a program a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol beszédet mond Kerényi Lajos atya, aki maga is megjárta a gulágot. Innen átvonulnak és virágot helyeznek el a Cipők a Duna-parton emlékműnél. Innen a Terror Háza Múzeumhoz mennek, ahol mások mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mond beszédet, majd egy filmet mutatnak be a múzeumban.

Az Emmi államtitkára kérdésre válaszolva elmondta, több helyszín is felmerült, hogy hol helyezzék el azt a központi emlékművet Budapesten, amely a kommunizmus által meggyötört embernek emléket állít. A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) javaslata alapján a jelenlegi tervek szerint Óbudán állíthatják fel a szobrot - közölte Rétvári Bence.