eur:
394.33
usd:
370
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Operatív törzs: sikeres műszaki főpróbát tartottak

Sikeres műszaki főpróbát tartott az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs szombat reggel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára, az operatív törzs vezetője délután, Budapesten.

Kara Ákos felidézte: a törzs már korábban elfogadta a rendezvények biztosítási tervét. Szombat reggel a különböző irányítási központok közötti kapcsolatot is ellenőrizték. Az államtitkár elmondta: az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programok már szombat reggel megkezdődtek országszerte, valamint a külhoni magyarság körében is. Példaként említette, hogy a Magyar Ízek Utcáját már mostanáig is sok érdeklődő kereste fel.

Az államtitkár kiemelte: látványos, értékőrző ünnepre készülnek, de a legfontosabb szempont a biztonság. Az operatív törzs és a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki méltó módon és biztonságos körülmények között ünnepelhessen. Hozzátette: a Petőfi rádió élő közvetítése a rakpartokon kihangosítókon keresztül is segíti majd a lakosság tájékoztatását.

Elmondta: vasárnap reggel 7 órakor, szükség esetén előbb is ülésezik a törzs. A friss információk, meteorológiai előrejelzések alapján döntenek arról, hogy a délelőtti vízi és légi parádét milyen módon lehet majd megtartani, szükség esetén egyes programelemek változhatnak. Kara Ákos kifejtette: három ok miatt lehet szükség az esti budapesti tűzijátékot érintő beavatkozásra. Az egyik, ha a kilövési pontokon, illetve a rakpartokon - kiemelten a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon - valami rendellenséget észlelnek. A kiemelt szempont az időjárás is. Utóbbi tekintetében az erős szél, illetve másodfokú (narancs), vagy harmadfokú (piros) riasztás befolyásolhatja a biztonságos lebonyolítást - fejtette ki Kara Ákos.

Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kifejtette: a hétvége időjárását egy hidegfront határozza meg, amely elsőként a Dunántúlt éri el erős széllel, csapadékkal. A főváros térségét várhatóan éjszaka éri el a hidegfront, ami viszont lelassul. Így vasárnap a nap első felében, majd délután is több szakaszban várható eső, záporeső. A jelenlegi előrejelzések szerint heves zivatar nem valószínű.

A fővárosi programokat befolyásolható időjárási tényezőkkel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a fővárosban a délelőtti programok idején esős idő várható, élénk széllel. Az esti tűzijáték idejére viszont a szél is gyengül és a csapadék is megszűnik.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a helyszínen összesen 70 tűzoltó 16 technikai eszközzel segíti a biztosítást. A Duna érintett szakaszán három rohamcsónak és a Szent Flórián tűzoltóhajó is végig készenlétben lesz.

Megjegyezte: a fővárosi esti tűzijátéknál a rakpartokon lévő épületek - köztük a Parlament - védelme kiemelt szempont. Ha az esetlegesen visszahulló pirotechnikai eszközök tüzet okoznának, másodperceken, perceken belül azonnal be tudnak avatkozni a tűzoltók.

A törzs központjában, a rendőrség Teve utcai székházában tartott sajtótájékoztatón az elmúlt napok európai terrorcselekményei nyomán Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) szóvivője elmondta: a TEK felderítő és műszaki állományának emberei az egyes helyszíneken civil ruhában is kint lesznek, emellett a TEK külön törzset is működtet, amelyet Hajdu János, TEK főigazgatója vezet.

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályának vezetője elmondta: a TEK-kel közösen elvégezték a kockázatelemzéseket, meghatározták, hogy milyen módon, milyen erőkkel biztosítják az egyes rendezvényeket.

Az ORKF szóvivője ismét kiemelte: a biztosítási tervnek az esetleges terrortámadások kivédése is része. Ennek nyomán már most is vannak forgalomkorlátozások, amelyek azt a célt is szolgálják, hogy az egyes helyekre ne lehessen gépjárművel behajtani, de a helyszíneken lévő rendőri egységek is készen állnak arra, hogy blokkoljanak egy esetleges támadást.

Lakatos Tibor elmondta: augusztus 20-ai ünnephez kapcsolódóan országszerte mintegy 400 rendezvényt tartanak, melyeken a rendőrség munkatársai is jelen lesznek. Feladatuk, hogy a rendezvényekre kilátogatók testi épségét megóvják és megelőzzék az esetleges jogsértő cselekményeket. Hozzátette: a budapesti és a megyei rendőrkapitányságokon is működni fognak helyi operatív törzsek, amelyek a biztosítási tervek végrehajtásáért, szükség esetén módosításáért felelnek.

Augusztus 20-a az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére hivatalos állami ünnep. Az ünnepi rendezvényeket idén először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezi.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×