Kiderült, mivel foglalkoznának legszívesebben a mérnökök

InfoRádió
2017. augusztus 16. 12:04
Rendkívül ambiciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol ajánlják a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat. Külföldre is sokan mennének, de csak határozott időre, a legnépszerűbb célország pedig Németország - derül ki egy friss kutatásból.

A magyar mérnökök jelenlegi helyzetét vizsgáló felmérés a  képzés minőségével kapcsolatban kettős eredményeket mutatott. Az egyetemek legfőbb erősségének a válaszadók közel fele az oktatók felkészültségét tartja, negatívumként viszont a megkérdezettek háromnegyede jelölte meg azt, hogy a képzés nem elég gyakorlatorientált. Paulovics Éva, a Jobsgarden ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor ezt ellensúlyozza, hogy az igazán elhivatott hallgatók a rendkívül felkészült oktatóknak, valamint az egyetemek és a különböző vállalatok együttműködéseinek köszönhetően megtalálják a jelentős szakmai tapasztalatot kínáló lehetőségeket. A helyzet és a megítélés ellentmondásosságát az általános vélemények arányai is jól jelzik: a megkérdezettek 53 százaléka úgy gondolja, hogy a magyar mérnökképzés szintje csak közepes, 35 százalék ítélte jónak az oktatás minőségét, a további 12 százalék szerint viszont rossz a színvonal a felsőoktatásban.

 Az elhelyezkedési lehetőségekkel viszont nincs probléma, a kutatásban részt vevők 85 százaléka három hónapnál kevesebb idő alatt talált magának állást. És egyre inkább arról van szó, hogy mérnökeink könnyen válogathatnak a piaci szereplők és ajánlataik közül. Munkakeresés, vagy munkahelyváltás alkalmával pedig egyáltalán nem az anyagiak a legfontosabbak.

A mérnöki területen végzett munkaerő-közvetítés során Paulovics Éva úgy tapasztalja, hogy a magyar mérnökök nagyon erősen elhivatottak a szakmájuk és érdeklődési körük iránt, éppen ezért nem a fizetés a legfontosabb döntésbefolyásoló tényező számukra.

„Amikor azt kérdeztük tőlük, mi az, amit munkahelyváltás során elvárnak jövőbeli munkáltatójuktól, a legtöbb szavazatot a szakmai fejlődés, támogatás kategóriája kapta. Ezt szinte mindenki, a válaszadók 97 százaléka bejelölte. Csak a második legfontosabb kategória volt a fizetésbeli elismerés.”

Gárdus Zsuzsa, a Jobsgarden társ-ügyvezető igazgatója szerint azt is érdemes kiemelni, hogy a mérnök-szakma jelenleg jelentős innovációs folyamaton megy keresztül. A Jobsgarden által szervezett állásinterjúk és a munkakeresők elhelyezésének tapasztalatai alapján a cégnél úgy látják, hogy a legtöbb mérnök most a jelenkor nagy technológiai lehetőségeit, és a jövőt meghatározó fejlesztéseket keresi.

„Kis túlzással élve mindenki elektromos autót szeretne fejleszteni,

vagy ha erre nincs is lehetősége, mindenképpen olyan projektekben szeretne részt venni, ami már a jövőről, annak technológiai megoldásairól szól. És erre persze meg is van az esélye, a szakmát ugyanis egyre inkább áthatja a digitalizáció és az intelligens rendszerek térhódítása, a mérnöki fejlesztések pedig egyre inkább elektronikai, illetve digitális irányba tolódnak, aminek következtében felértékelődnek a villamos- és IT-mérnökök” – tette hozzá.

 Ezzel is összefügg, hogy tapasztalataik szerint

az álláskeresők inkább a nagyvállalatokat részesítik előnyben,

mert a kisebb cégekben egy idő után korlátozottak a lehetőségek, egy nagy multitól viszont többet kapnak a karrierépítés szempontjából. A mérnökök körében a válaszadók közel háromnegyede tartja a nagyvállalatokat vonzóbb munkahelynek, mint a kisebb cégeket.

 Kutatásukban kíváncsiak voltak arra is, hogy mérnökeink mennyi időt töltöttek külföldön eddigi karrierjük során, és hogy miért tértek haza. Elmondásuk szerint a

külföldi kihívásokat sokan keresik, azonban sokkal inkább csak projekt-jelleggel, rövid távra.

A megkérdezettek 40 százalékának volt már lehetősége külföldön dolgozni, közülük a nagy többség, 91 százalék 5 évnél kevesebb időt töltött kint. A hazatérés okaiként leggyakrabban a magánéleti tényezőket jelölték meg. Gárdus Zsuzsa hozzátette, hogy a legvonzóbb célország a válaszadók több mint negyede szerint Németország, ezt követi az USA 13 százalékkal, majd 10 százalék alatti aránnyal Ausztria, Svájc, Hollandia, és Nagy-Britannia. Arról viszont nincs szó, hogy tömegesen mennének külföldre a mérnökeink. A többség egy-egy határozott idejű megbízásban gondolkodik, és annak végeztével hazatér - derült ki a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég kutatásából.