eur:
395.05
usd:
366.06
bux:
65186.32
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egy iskolaigazgató ombudsmani felszólítást kapott

Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskola vezetője egy gyermekbántalmazás kivizsgálása helyett, hatáskörét túllépve és azzal visszaélve nyomást gyakorolt az érintett szülőre - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn.

Ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bántalmazást a kisdiákot tanácsolta el az intézményből az igazgató - közölte a hivatal.

Az alapjogi biztos segítségét egy édesanya kérte, akinek gyermekét állítása szerint bántalmazta az intézmény egyik tanára. Miután ezt az anya szülői értekezleten szóvá tette, az igazgató a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését kezdeményezte: átadott a szülőnek egy, az iskolaváltoztatásról szóló, a gyermek adataival kitöltött nyomtatványt, egyben azt is közölte, hogy a gyermek az őszi szünet után már nem járhat abba az iskolába.

Ezzel kapcsolatban az ombudsman jelentésében hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog a köznevelés intézményeiben is mindenkit, tehát a gyermeket is megilleti. Tiltott a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetése.

Az ügy nyomán készült jelentés feltárta, hogy az igazgató azért nem indított vizsgálatot, mert az anya a bántalmazásról nem nyújtott be külön beadványt, a panaszának csak a szülői értekezleten adott hangot.

Székely László emlékeztetett arra, hogy az intézmény vezetője felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért. Ennek alapján,

függetlenül attól, hogy milyen formában jutott tudomására a testi fenyítés,, kötelessége lett volna a körülmények tisztázása.

Az igazgató viszont nem tisztázta a tudomására jutott eset körülményeit, ami figyelmen kívül hagyta "a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét is".

Az igazgató az iskolaváltoztatásról szóló nyilatkozat átadását azzal magyarázta, hogy azt jóhiszeműen adta a szülőnek, azért, hogy az őszi szünet alatt ki tudja választani az igényeinek megfelelő iskolát.

Az eljárás viszont jogszerűtlen volt és alkalmas a szülővel szembeni rendkívüli nyomásgyakorlásra

- teszik hozzá.

Az ombudsman szerint ezzel megsértette a szabad iskolaválasztás törvényben rögzített jogát, összességében pedig a panaszos és gyermeke tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő súlyos visszásságot okozott.

Mindezek alapján az ombudsman felhívta az iskola igazgatóját a jogszerű eljárások feltétlen követésére, így arra is, hogy már a bántalmazás gyanúja esetén is szükséges annak kivizsgálása és arra is, hogy tartózkodjon az eltanácsolás eszközének alkalmazásától - közölte a hivatal.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×