Ijesztő adatok a környezetszennyezésről

InfoRádió
2017. augusztus 12. 12:32
A repülőgépek, tengerjáró hajók és az elavult városnéző buszok rendkívüli levegőszennyezéssel és üvegházhatású gáz kibocsájtással terhelik meg a Föld légkörét. A világméretű turizmus, a növekvő mobilitás környezetszennyező hatásáról Simon Gergelyt, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője beszélt az InfoRádióban.

A repülés és a repülőgépek sok szempontból máshogy hatnak a klímánkra, mint a talaj szintjén közlekedő járművek – mondta a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője. Simon Gergely elmondása szerint az a víz, amit a repülőgépek kibocsájtanak, megtalálható a gépkocsik kipufogógázában is.

„Talajszinten nem okoz gondot, viszont bizonyos kilométeres magasságban felhőcskeként kifagy és hozzájárul az üvegházhatáshoz.”

A dízeljárművekhez hasonló, kibocsájtott koromszemcsék viszont nem az egészségünket károsítják, hanem visszaszórják a napfényt, így hűtik a klímát – mondta Simon Gergely. Hozzátette, a repülőgépeknek igen jelentős a széndioxid-kibocsátása, ráadásul nagy távolságokra mennek – mindezekért igen jelentős a repülés ökológiai lábnyoma.

„A legjelentősebb a szennyezés felszálláskor, ezért lehetőség szerint minél kevesebb átszállással jussunk el a céljainkra. Párszáz kilométeres utat ne repülővel tegyünk meg, mert annak nagyon jelentős az ökológiai lábnyoma. A forrón üzemelő motorjuk miatt nagy mennyiségben bocsájtanak ki nitrogén-oxidot is, ami talajközelben légszennyezést, a magasban az ózonpajzs elvékonyodását segíti elő.”

A Greenpeace szakértője jelezte, az óceánjáró hajók is jelentősen szennyezik a környezetet, a Levegő Munkacsoport cikke szerint

ötmillió személyautó bocsájt ki annyi káros anyagot, mint egy ilyen hajó.

„Bizonyos anyagokból, például kén-dioxidból a tengeren már több a kibocsájtás, mert kevésbé szigorúak a tengeri károsanyag-kibocsájtási szabályok, mint a szárazföldön. Egy hajón hússzor szennyezettebb a levegő, mint egy átlagos kikötő belvárosában. Folyamatos a légszennyezettség egy hajón, mert nagyon jelentős az úgynevezett részecskekibocsátása.”

Simon Gergely hangsúlyozta, a hajótársaságok ellenállása miatt hiányos a szabályozás, és nemcsak a tengerjáró, hanem a Dunán közlekedő hajók számára is. A városnéző buszok is hozzájárulnak a szennyezéshez, több előterjesztés is volt, hogy kivonják ezeket a forgalomból – tette hozzá a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezért se utazzon átszállással!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást