eur:
395.8
usd:
366.89
bux:
65576.79
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Molnár Gyula: szerelmi nem, de érdekházasság még lehet

Molnár Gyula: szerelmi nem, de érdekházasság még lehet

Mostantól komoly büntetésre számíthat az, aki "kibeszél" az MSZP-ből - mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Gyula úgy fogalmazott: a szankció akár a választási listáról lekerülés is lehet.

Lezártnak tekinti a Botka László miniszterelnök-jelölt és Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja közti vitát Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke.

„Aki innentől kezdve mást képvisel, az árt a pártnak,

már bizony nagy a tét.”

Molnár Gyula szerint az esetleges vitákat nem a nyilvánosság előtt kell kezelni.

„Ha bármelyikük újranyitja ezt a kérdést, azt fogja eredményezni, hogy én mondom azt, hogy elég. Bárki más az alapstratégiát felveti, úgy, hogy előtte nem beszélünk róla, annak is súlyos büntetéssel kell számolnia.”

Az MSZP elnöke hozzátette: a büntetés a választási listáról lekerülés lehet.

„A miniszterelnök-jelölt nyilván nem fog stratégiát váltani, mert az övé, de ha bárki más teszi, hiszen olyan időszak felé közelítünk, amikor listák vannak, egyéni körzetekben való indulás a tét, az nem szerepelhet a listán.”

Molnár Gyula hozzátette: ez a szabály az ő fejében másfél hete él. Az MSZP elnöke hangsúlyozta: a választási listát ő és a választmány elnöke, Hiller István terjeszti elő, így a szabályt minden áron érvényesíteni fogja.

Árnyékkormány: augusztus végén

Az MSZP bármikor készen áll, hogy tárgyaljon az ellenzéki összefogásról a 2018-as választásokra – mondta a szocialista párt elnöke, hozzátéve: össze kellene vetni az MSZP és a DK választókörzeti névsorát.

„Nézzük már össze, már hátha a homlokunkra tudnánk csapni. A versenyt nem Angyalföldön Zuglóban, Soroksáron akarják megcsinálni, mert ott nyerni lehet. Nem azt akarja senki bebizonyítani, hogy ha nem lehetünk együtt, akkor ti sem tudtok semmik lenni, hanem azt kell megnézni, hogy például a nehéz körzetekben: Nógrádban, Csornán, Orosházán lehet-e független, köztiszteletben álló embert találni, aki meg tudja jeleníteni a Fideszen kívüli világot.”

Molnár Gyula szerint a baloldali pártoknak nem érdekük, hogy felaprózódva sok kis párt kerüljön be a Parlamentbe, így muszáj lesz összefogniuk.

„Ez már nem lesz szerelmi házasság, itt már szerelem egy ideje nincs, de érdekházasság még lehet.

Mi az érdek? Be tudnak jutni a kicsik? Nem biztos. A DK-nak lesz frakciója? Valószínű, igen. Boldogok lesznek ettől? Pár percig igen, de négy évig megint ott kell lenni. Megint ki fognak vonulni? Megint nem fognak részt venni és hagyják, hogy Orbán Viktor kormányozzon. Velünk mi lesz? Kisebbek leszünk? Igen. Minket meg lehet büntetni, de ettől még Orbán Viktor a miniszterelnök. Ezt kell mindenkinek megértenie.”

Az MSZP elnöke elmondta: bár már májusban szerette volna bemutatni pártja árnyékkormányát, erre hamarosan sor kerül.

„Az én forgatókönyvem az volt, hogy május 27-e után minden héten bemutatunk valakit, a miniszterelnök-jelölt azt kérte, hogy egybe. Most az az elképzelés, hogy augusztus 26-a után.”

Molnár Gyula szerint az árnyékkormányt és annak tagjait szeretni fogják az emberek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×