eur:
394.05
usd:
365.61
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Kanyaróval kerülhettek kórházba gyerekek Nyíregyházán

Kanyaróval kerülhettek kórházba gyerekek Nyíregyházán

Súlyos fertőzés miatt kerültek be többen is a nyíregyházi Jósa András Kórház infektológiai osztályára. A Blikk úgy tudja, kanyaró vírus okozta a megbetegedéseket.

A lap egy aggódó szülőtől értesült a helyzetről. Azt írták, román állampolgárságú gyerekekről van szó, akik közül volt, aki életveszélyes állapotban került be az intézménybe, ahol az orvosok szaktudásának köszönhetően mindegyik fertőzött gyermek állapotát sikerült stabilizálni és megmenteni az életüket.

– Úgy tudom, kirándulni jöttek Magyarországra, és már itt tartózkodásukkor jöttek elő a vírusra jellemző tünetek, mint például a magas láz, étvágytalanság, hasmenés, hányás – mondta neve elhallgatását kérő informátor.

A megbetegedésekkel kapcsolatban a lap múlt hét szerdán kereste a nyíregyházi kórházat írásban, ám választ nem kaptak. Telefonon azt mondták, hogy közleményük jóváhagyásra vár, addig nem tudnak felvilágosítást adni a kórházban előfordult betegségről.

  • Romániában továbbra is terjed a kanyaró: július második felében is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi hatóságok.
  • A halálos áldozatok száma közel 30-nál tart, az összesített megbetegedések száma pedig már elérte az ötezret 2016 februárja óta.
  • A legtöbb eset az ország nyugati részén, közel a magyar határhoz, Temes megyében fordult elő.
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×