Markáns hidegfront erős lehűléssel, országos csapadékkal

InfoRádió
2017. augusztus 6. 17:36
Hétfőre virradóra északnyugat felől markáns hidegfront vonul át fölöttünk, amely szinte országos csapadékot hoz. A front mögött több fokkal visszaesik a hőmérséklet, hatására mindenütt megszűnik a kánikula.

A csapadék mennyisége és területei eloszlása természetesen igen bizonytalan, de a mostani előrejelzések szerint csaknem az egész országban lesz pár cseppnyi eső/zápor, sok helyen jelentős (> 5 mm) csapadékra számíthatunk, sőt lehetnek olyan térségek, ahol akár 20-35 mm-nyi záporeső is hullhat.

Felhőszakadással érintett kisebb körzetekben pedig 40-50 mm-t meghaladó csapadék is lezúdulhat.

SZÉL:

Az északi szelet kísérő legerősebb lökések vasárnap napközben a Dunántúlon, este északkeleten helyenként 60-65 km/h körül várhatók.

HEVES ZIVATAROK, FELHŐSZAKADÁS:

Vasárnap délután, este szórványosan várható intenzívebb zivatarok kialakulása, melyekhez 60-70 km/h feletti szél, 20 mm feletti csapadék társulhat. Kiemelten az Alföld keleti részén heves zivatarok kialakulása is várható 90 km/h feletti széllel és nagy méretű jéggel.

Éjszaka nyugat felől egy kiterjedt zivataros csapadékrendszer kialakulása várható, mely hétfőn délelőtt kelet felé távozik. A csapadékmennyiség több helyen is meghaladhatja a 20 mm-t, de az intenzívebb zivatarokban helyenként (jobb eséllyel a Dunántúl déli és keleti részén, Duna-Tisza közén) 40-50 mm is hullhat. A zivatarokat 60-80 km/h-s szél, jégeső is kísérheti. Főként az Alföldön egy-egy hevesebb zivatar is előfordulhat 80-90 km/h-s szélrohammal.

Megszűnő hőség:

A napi középhőmérséklet vasárnap az Alföldön még jellemzően 28 fok körül várható, de északnyugat felől már hűvösebb levegő érkezik. A középhőmérséklet hétfőn már mindenhol 25 fok alatt alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat