A hozzáállás, ami halálhoz vezethet a Balatonban

Infostart
2017. augusztus 3. 10:26
Idén eddig 13 ember fulladt a Balatonba. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy drasztikus Facebook-bejegyzéssel hívja fel a figyelmet a fürdőzés szabályainak betartására és az egyéni felelősségre.

"Velünk nem történhet baj"

Elfelejtjük, hogy föl kell készülni a vízbemenetelre – hangsúlyozta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Bagyó Sándor hozzátette, fel kell mérni a tudásunkat és az időjárási körülményeket is figyelembe kell venni.

A legnagyobb baj, ha valaki azt hiszi, rá nem vonatkoznak a fizikai és élettani törvényszerűségek, és a közösség által hozott szabályokat sem kell betartania.

„Amikor az eltűnteket keressük, olyan információk érkeznek, hogy ittasak voltak, nem tudtak úszni, vagy nem kijelölt, sőt tiltott helyeken fürödtek.

Mindenki azt hiszi, vele nem történhet semmi baj. Ez nem így van!”

Nyár közepe van, nem szabad, hogy ez a tendencia folytatódjon – hangsúlyozta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Bagyó Sándor hozzátette, a figyelemfelhívás a célja a kicsit sokkoló - egy holttest körvonalait láttató szonár-kép – Facebook-bejegyzésüknek.

„A vízimentők honlapján van tíz fürdési szabály, amit betartva tényleg nem történhet semmi baj. Ilyen például, hogy ismeretlen vízbe nem ugrunk, hiszen nem tudjuk, hogy sekély vagy mély. Az előbbiben a nyakunkat törjük, a mélyben megfulladhatunk.”

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke kiemelte, a kijelölt fürdőhelyeken van a legkevesebb probléma, persze egészségügyi probléma előfordulhat. Van, hogy tüdőembóliát vagy szívinfarktust kap valaki, de ott ki lehet menteni, lehet segíteni rajta - tette hozzá Bagyó Sándor.

„A hazai vizekben a látótávolság gyakorlatilag nulla,

aki eltűnik, az eltűnik.

Iszonyatosan nagy szerencsével lehet egyből megtalálni. De laikus inkább ne is kezdjen el vízből menteni, mert kettős tragédia lesz.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
"Aki a vizeinkben eltűnik, az eltűnik" - Felkészülten menjünk vízbe!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást