Veszélyben a női szívek

Infostart
2017. augusztus 2. 06:06
A nők 57 százaléka hal meg Magyarországon szívproblémák miatt, és többségüknél még csak mellkasi fájdalom sem utal arra, hogy nagy a baj – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának munkacsoport-vezetője. Masszi Gabriella elmondta: a női szív sokszor észrevétlenül komoly veszélyben van.

„A halálozás legnagyobb részét a női és a férfi társadalomban is a szívbetegségek okozzák. Hiába beszélünk erről már évek óta, a közhiedelem még mindig úgy tartja, hogy ez a férfiak betegsége, és még az orvosi társadalomban sem rögzült eléggé az, hogy a nőket óvni, védeni kell:

a felmérésekből az derül ki, hogy kevésbé kapnak ellátást, gyógyszert a nők – persze kevésbé is mennek orvoshoz”

- közölte a kardiológus-szakorvos.

Hozzátette: nem pontosan egyeznek a tünetek a férfiaknál és a nőknél.

„Nagy valószínűséggel ez abból fakad, hogy a nők egészen a változó korig hormonális védettség alatt állnak, emiatt a betegség megjelenése későbbre tolódik. Tíz évvel később, 55 éves kor felett jelenik meg ez a probléma a nők között. Addigra viszont a nőkben már megjelennek azok a társbetegségek, amelyek fokozzák a probléma jelentőségét” - magyarázta Masszi Gabriella.

Kiemelte: a női infarktus, stroke, és főleg a szív-érrendszeri megbetegedések súlyosabbak, és nagyon gyakran szövődményesebbek, mint a férfiak megbetegedései.

Ráadásul a nők esetében nem mindig olyan jellegzetesek a tünetek, mint a férfiaknál, nem mindig jelenik meg az a mellkasi nyomásérzet, ami közvetlenül felhívná a figyelmet a problémára. Ez

a nők esetében gyakran olyan nem egyértelmű jelek lehetnek, mint a háti fájdalom, a gyomorszáji fájdalom, vagy akár csak egy nagyon nagy fáradtság, letargiaérzés

– ismertette a Magyar Kardiológusok Társaságának munkacsoport-vezetője.

Masszi Gabriella elmondta, hogy egy középkorú hölgy jelenik meg egy orvosi rendelőben, és felsorolja az előbb felsorolt szokatlanabb tüneteket is, akkor az orvosnak gondolnia kell – és minden valószínűséggel gondol is – arra, hogy szívbetegség is állhat a háttérben.

A kardiológus-szakorvos azt tanácsolta, hogy a szívbetegségek megelőzése érdekében próbáljunk egészségesen élni, amibe nemcsak az egészséges táplálkozás tartozik bele, hanem az is, hogy a mozgás része a hétköznapjainknak.

Az ajánlás szerint hetente ötször 30 perc dinamikus testmozgás – séta, futás, úszás, kerékpározás – segíti az érrendszer egészségének megőrzését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Veszélyben a női szívek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást