Sajátosan értelmezi az átláthatóságot a Migration Aid

Infostart
2017. augusztus 2. 07:32
Bár korábban azt ígérték, tételesen elszámolnak az adományokkal és a befolyó összegek felhasználásával, a Migration Aid International kedden kiadott pénzügyi jelentése mindössze egy számtanpéldát tartalmaz. Ebből annyi derül ki, hogy a cég befektetett eszközeinek értéke valamivel több mint 2,5 millió, a bankszámláján és készpénzben tartott pénzeszközeinek összértéke pedig 13,8 millió forintot tett ki - írja a Magyar Idők.

Sajátosan értelmezi az átláthatóságot a migránsfalvak létrehozásának álmát dédelgető Migration Aid International Ltd., amely július 29-én adta le első gazdasági beszámolóját az Egyesült Királyságban bejegyzett társaságokat nyilvántartó Companies House-nak - írja a Magyar Idők. Bár a szervezet korábbi cikkeink nyomán visszautasította, hogy a működésük akár pénzügyi, akár más tekintetben nélkülözné a transzparenciát, az interneten kedd óta elérhető, kétoldalas, vagy ha a fedlapot nem számítjuk, mindössze egyoldalas dokumentumuk csupán egy rövid összeadást tartalmaz.

A Companies House honlapján elérhető adatok elvileg egy pillanatnyi, a 2016. október 29-i állapotot tükrözik, ebből következően nemcsak az adományozók kilétét, hanem a szervezet tavalyelőtti bejegyzését követő működésének, költekezéseinek minden elemét is az ismeretlenség homálya fedi. A Migration Aid leszögezte: véletlenül sem a laza pénzügyi-gazdasági szabályozás miatt választották az Egyesült Királyságot, amikor 2015 őszén úgy döntöttek, ott jegyeztetik be magukat.

A Migration Aid neve nem lelhető fel a nonprofit szervezetek online jegyzékében, az úgynevezett Charity Registerben, ugyanakkor a társaság idén úgy döntött, létrehoz egy magyar alapítványt is, amit a hiánypótlás után javított kérelem májusi leadását követően nem fél–egy év, hanem mindössze hat hét alatt nyilvántartásba vett a bíróság.

A Magyar Idők korábban megírta, a szervezetnek akár ötven–százmillió forint bevétele is származhatott, amióta 2015. június 29-én – még mint jogi személyiséggel nem rendelkező mozgalom – megkezdte működését a Keleti pályaudvarnál - olvasható a Magyar Idők cikkében.