Mégsem mindig ingyenes az elektronikai hulladék átvétele?

Infostart
2017. augusztus 2. 13:11
Mosógépet, hűtőt, televíziókészüléket és számítógépet szigorúan tilos egy mellékúton, erdőszélen kihajítani a kocsiból, és szennyezni vele a környezetet. Az elektronikai hulladékot hulladékudvarokban és a forgalmazási helyeken ingyenesen átveszik - szól a hivatalos tájékoztatás. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkatársa az InfoRádióban elmondta, vannak-e kivételek, kérhetnek-e pénz az elektronikai hulladékért.

Alapszabály: ingyenes az átvétel

A hulladéktörvény szerint a magánszemélyeknek is a megfelelő gyűjtő-, átvevőhelyeken kell leadniuk az elektronikai hulladékot – mondta el a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkatársa. Markó Csaba hozzátette, erre két lehetőség van; a forgalmazási helyeken kötelező ezek átvétele, ingyen, sőt új, hasonló vagy azonos funkciójú készülék vásárlása esetén kis összegű vásárlási utalványt is kellene adnia a kereskedőnek.

„Minden olyan forgalmazási helyen, ahol ilyen készüléket árulnak, ingyenesen át kell venni a régit.”

A másik kidobási lehetőség a hulladékudvar, amelyeket általában a helyi önkormányzati közszolgáltatók üzemeltetnek, de most központi szervezésben állami önkormányzati tulajdonban vannak és a NHKV Zrt. koordinálja a működésüket – jegyezte meg a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkatársa.

„Ez azt jelenti, hogy a NHKV Zrt. rendelkezik az ott leadott hulladékkal. Az átvételi körbe tartozó készüléket ingyenesen kell átvenni. Akkor lehet érte pénzt kérni, ha valamilyen lényeges, általában éppen az értékét adó, összetevője hiányzik a berendezésnek. Ha tehát kiszerelték belőle a nyomtatott áramköröket vagy az értékes fémrészeket.”

Markó Csaba hangsúlyozta, a szabály szerint meg kell indokolni, hogy miért kérnek érte pénzt, ennek azonban általános tarifaszabályzata nincs megszabva.

„A szemétdíjaknak kell fedeznie a működési költséget. 2012-ben átalakították a termékdíj-szabályozást, most olyan a finanszírozási konstrukció, hogy a gyártóknak a forgalomba hozott készülékek után meg kell fizetniük a termékdíjat, ami a szemétdíjon kívül a kezelést és a gyűjtést is finanszírozza.”

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének munkatársa elmondta, probléma, hogy a két rendszer különvált, és a közszolgáltatási rendszer a fejlesztési, míg a termékdíj pedig a földművelésügyi minisztérium irányítása alatt áll.

„Így némi zavar előállhat.

Hogy mi finanszírozódik a szemét-, és mi a termékdíjból.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ingyenes az elektronikai hulladék átvétele?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást