Sokkal tartozik a Ryanair a Pozsonyban kitett utasainak

Infostart
2017. július 28. 20:15
Budapest helyett Pozsonyban szállt le szerdán a Ryanair két járata. Az egyik Madridból, a másik Velencéből indult. A légitársaság nem gondoskodott az utasok hazaszállításáról – panaszolták többen az Indexnek, illetve néhányan a Ryanair Facebook-oldalán jelezték a problémát. A bajba jutott utasok a saját költségükön, autóbusszal vagy taxival jutottak el Budapestre. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a Ryanairnek buszokat kellett volna küldenie az utasokért, vagy ki kellett volna fizetnie a hazajutásuk költségeit.

A légitársaság arra hivatkozik, hogy a rossz időjárás miatt lezárták a ferihegyi repülőteret. A repülőgépek mozgását figyelő FlightRadar oldalon viszont látszik, hogy a gép üresen visszajött Budapestre, majd továbbrepült onnan.

Az InfoRádióval a Ryanair közölte: nem volt elég autóbusz és éjszakai szállás Pozsonyban, ezért az ügyintézők azt tanácsolták az utasoknak, hogy utazzanak haza a saját pénzükön, ami után a légitársaság megtéríti a költségüket.

„Egy európai uniós rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen kötelezettsége van a légitársaságnak, és mit kell felajánlania a fogyasztóknak ilyen esetben” - közölte a fogyasztóvédelmi szakjogász.

Fel kell ajánlania például azt, hogy átfoglal egy másik járatra, hogy a követező járattal jöhessenek haza az utasok, vagy köteles a saját költségén busszal vagy vonattal hazahozatni az utasokat. Egyik sem történt meg

– mondta Baranovszky György.

Hozzátette: amikor leszáll a gép, telefonhívást kell biztosítania, bónuszkuponokat kell felajánlania, hogy az étel és ital biztosítva legyen az utasoknak.

„A legnagyobb probléma, hogy az a repülőgép eljött Pozsonyból, és leszállt Budapesten, utána pedig ment tovább.

Ha jogi nyelvre lefordítjuk a helyzetet, ez azt jelenti, hogy járattörlés történt”

- mondta a szövetség ügyvezető elnöke.

Közölte: ha felróható a légitársaságnak, hogy nem érkezett meg a járat, akkor ezen túl meghatározott összegű eurót is fizetnie kell a fogyasztóknak, és a kárukat is meg kell térítenie.

„Mivel nem ajánlotta fel a Ryanair, hogy hazahozza az utasait, a saját költségükön utaztak haza. Ezeket a költségeket is köteles kifizetni a Ryanair” - jelentette ki a fogyasztóvédelmi szakjogász.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sokkal tartozik a Ryanair a Pozsonyban kitett utasainak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást