Megszólalt a kormány a korkedvezményes nyugdíj újbóli bevezetése ügyében

InfoRádió
2017. július 19. 18:22
A közlekedési szakszervezetek újból harcot kezdtek a korkedvezményes nyugdíj visszaállításáért - értesült a Népszava. Az Orbán-kormány korábbi döntése nyomán 2015 januárjától szűnt meg a buszsofőrök lehetősége, hogy az általános nyugdíjkorhatár előtt menjenek nyugdíjba.

A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) vezetősége első körben a nyilvánosság figyelmét akarja felhívni a több mint tízezer hazai autóbuszvezető egészségi állapotára - írja a Népszava. Az  utóbbi években elvégzett számtalan egészségügyi vizsgálat egybehangzóan azt állapította meg, hogy a felgyorsult és megnövekedett forgalom, a folyamatos koncentrált figyelem erős pszichikai megterhelést jelent, ami a fizikai nehézségekkel együtt

csökkenti a buszsofőrök teljesítőképességét.

A 10 500 hazai autóbuszvezető átlagéletkora 49-50 év, és legalább ezren túllépték a 60 éves kort is. Egészségügyi szakértők szerint nem szerencsés, hogy ennél idősebbeket foglalkoztatnak a menetrend szerinti közlekedésben, hiszen fizikai és mentális értelemben is kopnak a dolgozók a nagy megterhelés miatt, miközben emberéletek és sok tízmilliós járművek vannak rájuk bízva. Elkezdődött az ágazat életpályamodelljének kidolgozása, de a dolgozók többsége ennek bevezetését

elképzelhetetlennek tartja a korkedvezmény valamilyen formájának visszaállítása nélkül.

A kérdés napirenden van a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egyik bizottságában is, de

a kormány előre kijelentette, hogy a korkedvezményes nyugdíj visszaállításába nem egyezik bele.

Így aztán valójában nem a nyugdíjrendszer megváltoztatásáról, hanem csak egy egészségügyi ellenőrzési rendszer tervéről tart a vita.