eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Magyar Brands után Superbrands díjat is bezsebelt a több lábon álló cég

Elnyerte a Superbrands-díjat a kiváló üzleti márka kategóriában a Jánosik és Társai Kft. idén - tájékoztatott Jánosik Lajos cégtulajdonos. Tavaly a MagyarBrands díjat kapta meg a cég.

A független és önkéntes szakértőből álló bizottság a világ csaknem kilencven országában azonos előírásokat követve ugyanazon elv alapján dönt a jelöltekről.

A Business Superbrands Bizottság a Bisnode csoport által létrehozott Bisnode Rating kockázatossági mutatószám, illetve az éves árbevétel alapján vizsgált és szűrt csaknem 4000 vállalatot, márkát tartalmazó listából, valamint az iparági szövetségek, szakmai szervezetek által tett ajánlások figyelembevételével választotta ki az idei év legkiválóbb üzleti márkáit.

Külön értékelték, hogy a márkát tulajdonló vállalat milyen gazdasági teljesítményt produkált.

Eszerint 2013-ban 6,3 milliárd, 2014-ben 8,4 milliárd, míg 2015-ben és 2016-ban megközelítőleg 10 milliárd forintos forgalmat ért el a cég. Az eredményesség pedig mintegy 400 millió forint volt. Előreláthatólag 2017-ben több mint 30 százalékot nő a rendelési állományuk.

A több lábon álló vállalkozás fő profilja, a takarító tevékenység forgalma 2016-ban elérte az 5,5 milliárd forintot, ami mintegy 20 százalékkal haladta meg az előző évi bevételt.

Az adózás előtti eredmény 15 százalékát fizették csak ki osztalékként, a fennmaradó részből pedig továbbfejlesztették a céget.

A vállalat méretére jellemző az is, hogy a dolgozói létszám is jelentősen emelkedett, s tavaly már 1500 saját alkalmazottnak adtak biztos munkát és megélhetést.

"A Superbrands díj a kiválóságot tanúsítja a magyar piacon. A Business Superbrands státusz pedig megerősíti az adott márka pozícióját, növeli presztízsét és megkülönbözteti versenytársaitól" – mondta Jánosik Lajos.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×