Változhat a KRESZ

InfoRádió
2017. július 17. 05:22
A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály, amely szerint 2018-ban és 2019-ben tízmilliárd forintot költenek több száz kilométernyi bicikliút megépítésére. A részletekről Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos beszélt az Indexnek.

Idén egymilliárd forint áll rendelkezésre a bicikliutak tervezésére. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. egy keretközbeszerzést írt ki, amely elhúzódott, de mostanra már a 27 külön szakasz egyenkénti tervezésére is megvannak a győztesek. A szerződéseket még nyáron aláírják, 60 napja lesz a tervezőknek az engedélyes tervek elkészítésére – közölte a kormánybiztos az Index érdeklődésére.

A 27 szakaszt főleg a Balaton körüli, a Duna melletti (Rajka és Budapest közötti EuroVelo 6), valamint a Budapest-Velencei-tó-Balaton közötti kerékpárút alkotja. Ezek a kiemelt projektek. Ezen kívül megtervezik a Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr és a Tokaj-Tiszabecs szakaszt is.

Révész szerint idén meglesznek a kerékpárutak engedélyes tervei, és reméli, hogy még idén elindíthatják a kivitelezésekre is a közbeszerzési eljárásokat. Ha minden jól megy,

2018-ban a 27 szakasz döntő többsége megépül,

2019-re pedig az összes tervezett kerékpárutat megépítik. Ennek egyik biztosítéka, hogy a 2018-as költségvetésben 11 milliárd forint van erre elkülönítve, amihez 5 milliárd forintnyi uniós támogatást is hozzátehetnek.

A mostani kormányhatározatból kimaradt az EuroVelo 6 legborzasztóbb állapotú szakasza, ami Szentendre és Budapest között húzódik. Ennek az az oka, hogy erre a részre már aláírták a tervezési szerződést.

Beszélt arról is, a jövőre épülő kerékpárutak jobb minőségűek lesznek, mint az elmúlt években megépítettek. Az építtető NIF Zrt. ugyanis érvényesíti a minőségre vonatkozó szigorú szabványokat. A panaszok eddig főleg az önkormányzatok által épített kerékpárutakra futottak be.

A kormánybiztos koordinálásával

a kerékpáros szervezetek összeállítottak egy KRESZ módosítási csomagot is,

amely a várakozás szerint csökkenteni fogja a kerékpárosok és autósok valamint a kerékpárosok és a gyalogosok közötti konfliktusokat is.

Például javasolják a közlekedési alapismeretek oktatását már az általános iskolában, amiből 12 éves kor környékén vizsgát is tehetnek majd a diákok. Javasolják a 1,5 méteres előzési oldaltávolságot, és azt, hogy megfelelő esetekben oldják fel a kötelező kerékpárút-használatot. Ennek oka az, hogy a baleseti statisztikák szerint a járdán vezetett kerékpárút és az úttest keresztezésénél sokkal nagyobb a balesetveszély, mintha az úton közlekedne a bringás. A módosításokról szeptemberben még további egyeztetéseket tartanak autós szervezetekkel, rendőrséggel, utána születhet meg a jogszabály.