eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Ennyi állami támogatást kapott a Fidesz

Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben közel 1 milliárd 548 millió Ft, 2015-ben 876 millió Ft költségvetési támogatásban részesült. Az ÁSZ a párt 2014-2015. évi gazdálkodásának ellenőrzése során értékelte, hogy a közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, illetve a könyvvezetés és gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat; a párt a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt-e fel - közölte az Állami Számvevőszék.

Azt állapították meg, hogy a Fidesz gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, s ez támogatta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást. 

Azt is írták, hogy a párt a működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat szabályszerűen használta fel és számolta el; nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nem fogadott el, működése során a vagyont a törvényi előírásoknak megfelelően használta. Az ÁSZ a jelentésében javaslatot nem fogalmazott meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×