Soros megköszönte a plakáttépkedőknek

InfoRádió
2017. július 12. 12:59
Soros György azzal vádolja a magyar kormányt, hogy "antiszemita ábrázolásmódot" alkalmaz az ellene indított plakátkampányban - idézi az üzletember közleményét a BBC.

"Lesújt a jelenlegi magyar rezsim szándékos dezinformációs kampányának részeként alkalmazott antiszemita képi ábrázolásmód. Bizakodással tölt el ugyanakkor, hogy a magyar zsidó közösség vezetése számtalan (magyar) állampolgárral együtt szót emelt e kampány ellen" - idézi a BBC Soros Györgyöt.

A brit közszolgálati médium honlapja azt írja sok magyar zsidó attól tart, hogy az 5,7 milliárd forintosra becsült kampány antiszemita, noha a kormányzat ezt tagadja. A Mazsihisz is kérte a kormánytól a plakátok eltávolítását. 

Ez az első alkalom, hogy

Soros György maga is hangot adott ezen félelmének.

Az üzletember köszönetet mondott azoknak, akik leszaggatják az őt ábrázoló plakátokat.

Előző nap közleményt adott ki a milliárdos szóvivője, Michael Vachon is. Eszerint "Európa legsötétebb óráit idézi" a kormány új, migrációellenes kampánya, amely Soros György képét használja plakátjain. "A magyar kormány idegengyűlölete és a menekültek démonizálása Európa-ellenes" - tette hozzá.

Vachon fantazmagóriának mondta azt a feltételezést, hogy Soros támogatja az Európába özönlő menekültáradatot.

"Soros migrációval kapcsolatos jelenlegi álláspontja az, hogy a nemzetközi közösségnek jobban kellene támogatnia a fejlődő országokat, amelyek ma a menekültek 89 százalékának adnak otthont, és hogy Európának több százezer, teljesen átvilágított menekültet kellene befogadnia egy módszeres ellenőrzési és áttelepítési folyamat keretében" - tette hozzá Vachon.