Máris sürgős dolguk akadt a vizes vb orvosainak

Infostart
2017. július 11. 06:03
Már dolgozik a FINA vizes világbajnokság egészségügyi csapata; egy sportoló fül-orr-gégészeti problémáit orvosolták is – tudta meg az InfoRádió. A csapat vezetője, Merkely Béla professzor elmondta: nemcsak a versenyzők, hanem a szurkolók ellátása is biztosított.

„Megérkeztek az első csapatok, így megkezdődött az egészségügyi orvosi ellátás, hétvégén pedig az egészségügyi személyzet – szakdolgozók, orvosok, önkéntesek – képzése is megtörtént” - közölte az orvosi és egészségügyi csapat irányítója.

Elmondta, hogy a feladataik kiterjednek a versenyhelyszínekre, az edzéshelyszínekre, és rendelkeznek egy sürgősségi központtal is a Klinikák megállónál. Az utóbbiban történik majd a sérült vagy megbetegedett sportolók, illetve a FINA-akkreditált személyek ambuláns és fekvőbeteg ellátása.

Hozzátette: ha lehet, akkor természetesen a helyszínen is elsősegélyben fogják részesíteni a sportolókat. További feladatuk pedig annak a 30 hotelnek az ellátása, ahol a versenyzők és az egyéb FINA-akkreditált személyek laknak majd.

„A legnagyobb kihívás orvosi szempontból a Masters világbajnokság lesz.

Itt várható a legtöbb sérülés és megbetegedés, mivel 12-15 ezer masters sportoló jön megelőző orvosi vizsgálat nélkül” - hangsúlyozta Merkely Béla.

„A versenysportolóknál pedig a váratlan eseményekre kell felkészülni. Mivel az úszásban is előfordulhat hirtelen szívhalál, az újraélesztés továbbra is az egyik legfontosabb tanítandó és ellátandó esemény” - mondta a professzor.

Mivel nagyon széles nemzetközi sportolói réteg jön az eseményre, a gyakori fertőző – gyomor-bélrendszeri, felső légúti, fül-orr-gégészeti – betegségeket is el kell látniuk.

„Megtörtént az első sérült sportoló ellátása a Duna Arénában; a fül-orr-gégészeti problémát sikerrel ellátták a kollégák, majd eljuttatták a központi sürgősségi kórházba”

- számolt be a FINA orvosi és egészségügyi csapatának irányítója.

A vezető elmondta, hogy a szurkolók sürgősségi ellátása az Országos Mentőszolgálat feladata. De ha súlyos tömegbaleset – esetleg terrortámadás – történne, az azonnali ellátást az egészségügyi orvosi szakemberek is végeznék.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már dolguk is akadt a vizes vb orvosainak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bővebben a vizes vb orvosairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást