eur:
393.76
usd:
365.45
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Green Holidays csődje ügyében a rendőrség - a nap hírei

A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése. Több mint negyvenen sérültek meg Pest megyében a hétfő reggel történt két balesetben.

Csalás gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a Green Holidays csődje ügyében a rendőrség. A Kft. július másodikán jelentett fizetésképtelenséget. Múlt szerdán minden utas hazaérkezett Magyarországra. A biztosítási szerződés feltételei alapján az Uniqa Biztosító az utasokkal szemben 500 millió forint erejéig teljesíti az irodát terhelő fizetési kötelezettségeket.

A Green Holidays csődje után változtatna az utazási irodák ellenőrzésén a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. Erdei Bálint szerint nagyobb hatáskört kell biztosítani az ellenőrző hatóságnak.

A héten indul a Millenáris parkban a mélygarázs építése - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. A tervek szerint jövő év végére elkészül a területében és funkcióiban is kibővülő létesítmény. Varga Mihály felidézte, hogy az egykori minisztériumi irodaházmonstrum bontásával három éve kezdődött a Millenáris park és a Margit körút közötti elhanyagolt terület rendbe tétele, szavai szerint ez egy időigényes folyamat. Hozzátette: megérti a környéken lakók türelmetlenségét, de most már a célegyenes közelében van a beruházás.

Már készül az a koncepció, amely egyszerűbb átképzést biztosít az oktatási hiányszakmákban - mondta a Klebelsberg Központ elnöke. Solti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a többi között a logopédus, az iskolapszichológus számít hiányszakmának. Azt is hangsúlyozta: a sajátos nevelési igényű gyermekek esetében nem a költségvetési forrásokkal van probléma, hanem azzal, hogy kevés a gyógypedagógus.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint jelentős megtakarítást jelent a családoknak az élelmiszerek áfájának csökkentése. Czerván György az Inforádióban felidézte: a végtermékek közül eddig 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús, a friss tej, a tojás és a baromfihús, jövőre pedig a fogyasztási hal és a sertésbelsőség áfája csökken. Hozzátette: az intézkedésekkel a korábbiakhoz képest évente átlagosan 50-60 ezer forinttal több marad egy négytagú családnál.

Gyógyszerhamisítás elleni társaságot alakítottak a szakmai szervezetek - közölte a Richter. A testület igazgatótanácsába minden alapító szervezet egy igazgatót delegál, az elnök Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója lett. A hamisítás elleni társaság egy új azonosító rendszert is elindított, amely két éven belül az egységes uniós hálózat részeként működik majd.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint rendkívüli mértékben felértékelődött a visegrádi és a közép-európai együttműködés. Szijjártó Péter a visegrádi csoport magyar elnökségének első külügyminiszteri találkozóján tartott üzleti fórumon úgy vélte: Közép-Európa mára az európai kontinens legversenyképesebb és legbiztonságosabb régiójává vált, mivel a társég és a V4-ek gazdasági növekedése meghaladja az európai átlagot.

Az élelmezési világnaphoz kapcsolódva hatodszor hirdeti meg adománygyűjtő kampányát az Élelmiszerbank. A programhoz csatlakozni kívánó vendéglátóhelyek lehetővé teszik a vendégeknek, hogy szeptembertől decemberig olyan fogások vagy menük közül válasszanak, amelyek megvásárlásával támogatják a rászorulók élelmezését. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg halmozódik fel.

Több mint negyvenen sérültek meg Pest megyében a hétfő reggel történt 2 balesetben. Az M3-as autópályán történt buszbalesetben 22-en sérültek meg, amikor Budapest felé, Bag térségében egy Debrecenből Svájcba tartó autóbusz tisztázatlan körülmények között átszakította szalagkorlátot. A 441-es úton, a 21-es kilométernél, Nagykőrös és Kecskemét között egy személyautó és két tehergépkocsi ütközött össze. 17 embert vittek kórházba, azért sérültek meg ilyen sokan, mert az egyik teherautó platóján is utaztak, szabálytalanul.

Egy év alatt csaknem másfél millióval bővült az Európai Unió lakossága a bevándorlás miatt - közölte az Eurostat. Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint január 1-jén 511,8 millió volt a lakosságszám. A közzétett adatok szerint 18 tagországban bővült a népességszám 2016-ban, míg tízben - köztük Magyarországon - csökkent.

Franciaország bezárna 17 atomreaktort a jelenleg működő 58-ból - jelentette be a környezetvédelmi miniszter. A párizsi nemzetgyűlés két éve fogadott el törvényt arról, hogy a nukleáris energia részarányát 2025-ig a felére kell csökkenteni a lakossági energiaellátásban. A nukleáris erőművek adják a francia energiatermelés 75 százalékát.

A termelékenységet fokozó és a gazdasági növekedés új forrásainak fejlesztését támogató reformok végrehajtására buzdította Oroszországot a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF igazgatótanácsa elismerte: az orosz hatóságok hatékony választ adtak a bankrendszer likviditásának támogatásával és a tőkeinjekciókkal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×