Veszélyes új szúnyogok árasztják el Magyarországot

InfoRádió
2017. július 9. 08:00
A veszélyes vírusok terjesztésére képes ázsiai szúnyogok azért jelentek meg Magyarországon, mert a szaporodásukhoz szükséges környezetet az eldobált hulladékokban felgyűlt víz biztosítja – mondta az InfoRádiónak Soltész Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum biológusa.

Az utóbbi időben három invazív csípőszúnyog faj jelent meg Magyarországon: a zebraszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és a koreai szúnyog – közölte a Magyar Természettudományi Múzeum biológusa.

Hozzátette: mindhárom faj Ázsiából származik, és természetes körülmények között faodvak vizében fejlődik.

A biológus elmondta, hogy azért tudnak terjedni, mert élőhelyet tudtak váltani.

Az ember által eldobált különböző tárgyakban felgyülemlő vízben szaporodnak, ami nagyon hasonló a faodvakban összegyűlt vízhez.

Magyarországon három betegséget terjesztenek a szúnyogok:

a nyugat-nílusi vírust, az Usutu vírust és a dirofilariát, amiket a hazai szúnyog fajok is terjesztenek

– sorolta Soltész Zoltán.

Úgy terjeszti, hogy miután a csípőszúnyog megszúr egy olyan valakit vagy valamit, aminek a vérében jelen van a vírus, az elkezd szaporodni a szúnyog nyálmirigyében, a következő csípésnél pedig továbbadja a fertőzést.

„Magyarországon jelenleg az invazív csípőszúnyogokkal együtt 53 faj van. Nem mindegyik szívja minden állat és az ember vérét. Vannak olyan fajok, amelyek madarakra orientálódnak – például a dalos szúnyog –, vannak olyanok, amik kétéltűek, hüllők vérét szívják, és persze vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem válogatnak” - mondta a Magyar Természettudományi Múzeum biológusa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magunknak köszönhetjük, hogy támadnak az ázsiai szúnyogok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást