eur:
395.1
usd:
366.11
bux:
65120.83
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Időjárási riasztás: hihetetlen, mi közelít két oldalról is

Időjárási riasztás: hihetetlen, mi közelít két oldalról is

Figyelmeztetést adott ki hét dunántúli és három északkelet-magyarországi megyére az Országos Meteorológiai Intézet a heves zivatarok veszélye miatt.

Csütörtökön napközben elsősorban északkeleten és a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok viharos szél (60-80 km/h), illetve esetleg kisebb méretű jég kíséretében. Az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar.

Egy-egy heves zivatar (2 centiméternél nagyobb jég, 90 km/óránál erősebb széllökés) is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok, esetleg zivatarrendszerek, legkisebb eséllyel az ország délnyugati harmadán. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok és nagyméretű jég kíséretében. A zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű záporeső elsősorban az Északi-középhegység térségében felhőszakadás társulhat.

Elsősorban a nyugati és déli területeken a napi középhőmérséklet csütörtökön 25, pénteken 25, 26 fok közelében alakulhat, ezért a hőség miatt is figyelmeztetést adtak ki a Dél-Dunántúlra.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×