Nagy gond van az egyik magyar húzóágazatban - lapszemle

Infostart
2017. július 6. 09:29
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: egy év alatt sem haladt a megvalósítás felé a tavaly szeptemberre ígért újfajta háziorvosi törzskartonrendszer bevezetése. A Magyar Idők arról ír, hogy az egyszülős családoknak hozott létre Budapesten működő központot és indított internetes újságot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány. A Pénzcentrum.hu cikkéből kiderül: a lakókocsis nyaralás sem olcsóbb, mint egy utolsó pillanatban lefoglalt last minute út.

A Magyar Idők arról ír, hogy az egyszülős családoknak hozott létre Budapesten működő központot és indított internetes újságot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány. Nagy Anna volt kormányszóvivő, a kuratórium elnöke szerint jelenleg Magyarországon több mint 350 ezer egyszülős család van, akik időnként nehezen találnak segítséget egy-egy élethelyzetben, probléma megoldásához. Az elmúlt 40 évben megduplázódott a gyermeket egyedül nevelő apák száma, ők jelenleg mintegy 70 ezren vannak.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: egy év alatt sem haladt a megvalósítás felé a tavaly szeptemberre ígért újfajta háziorvosi törzskartonrendszer bevezetése. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: addig nem indulhat el a rendszer, ameddig nem valósul meg minden rendelőben az elektronikus egészségügyi szolgáltatás tér, amely összekapcsolná az egészségügyi szolgáltatókat.

A Világgazdaság összeállítást készített a magyarországi építőipar helyzetéről, amelyből kiderül: heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre pedig esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott. Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője a lapnak ugyanakkor azt mondta: az ágazatban még vannak tartalékok.

Gazdasági lapszemle

A Portfolio arról ír, hogy a helyi önkormányzatok összesen 27 milliárd forintos területfejlesztési keretből korszerűsíthetik a tulajdonukban lévő épületeket. A pályázók külső hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére, napelemek és napkollektorok telepítésére, hőszivattyú rendszerek telepítésére, illetve kazáncserére vehetik igénybe a vissza nem térítendő 100 százalékos támogatást. A megyék többségében már benyújthatóak a kérelmek, de ennek ellenére még csak egyetlen pályázat érkezett be a hatósághoz.

A Napi.hu összeállítást készített arról, hogy mit tehet az a munkavállaló, aki olyan cégnél dolgozik, amely nem fizet utána adókat, járulékokat. Egy nemzetközi felmérésből kiderül: az emberek többsége szerint a témában a legfontosabb feladata a kormányoknak lenne, a korrupció visszaszorításával. Sokak szerint segítene az is, ha valamilyen pénzügyi ösztönzővel vennék rá a cégeket, hogy megmaradjanak a fehér gazdaságnál. Részletek a Napi.hu-n és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő Üzleti reggeli című műsorában.

A Pénzcentrum.hu cikkéből kiderül: a lakókocsis nyaralás sem olcsóbb, mint egy utolsó pillanatban lefoglalt last minute út, ráadásul a szabadságérzet is csalóka, hiszen nem állhatunk le a lakókocsival akkor és ott, ahol szeretnénk, a lefoglalt szoba helyett itt kempinget kell keresni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egy éve áll az új betegkarton-rendszer bevezetése - lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Egy éve áll az új betegkarton-rendszer bevezetése - lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást