Újabb érettségibotrány: hamis papírokkal vizsgáztak

InfoRádió
2017. július 5. 12:32
Nyolcvan diák írásbeli érettségijének eredményét semmisítette meg a fővárosi kormányhivatal, miután a gyanú szerint hamis bizonyítványokkal mentek érettségire.

A hvg.hu információi szerint az ügyben az a Paulay Alapítványi Középiskola érintett, ahol tavaly botrányos körülmények között zajlott az érettségi vizsga. Idén is vizsgálták az iskolát, miután gyanús volt, hogy 321 diákot jelentettek le érettségire. A diákok az utolsó pillanatban tudták meg, hogy a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnázium és Szakközépiskolában kell vizsgázniuk.

A korábban bejelentkezett diákok nagyjából csak harmada jelent meg az érettségin, de még azoknál sem stimmelt minden, akik megjelentek. A kormányhivatal ugyanis – szintén váratlanul – a szóbeli érettségi vizsga előtt felszólított mindenkit, vigye be a bizonyítványát. 53 diáknak volt rendben, 80 tanulónál viszont a hatósági ellenőrzés keretében lefoglalt bizonyítványmásolatok alapján

felmerült annak a gyanúja, hogy a vizsgázók nem teljesítették a vizsgára bocsátás feltételeit.

"A Paulay Alapítványi Középiskola által kiállított bizonyítványok szerint az érintett tanulók a középiskolai 9-10. évfolyamokat egy olyan – korábban megszűnt – iskolában végezték, amelybe a Köznevelési Információs Rendszer adatai szerint nem is jártak, sőt, az iskolának nem is volt engedélye középiskolai közismereti oktatásra. Az érintett bizonyítványokat lefoglalták" – közölte a kormányhivatal.

A vizsgabizottság megsemmisítette az írásbeli vizsga eredményét, és törölte a tanulók érettségi vizsgára való jelentkezését is. A kormányhivatal és az Oktatási Hivatal feljelentést tett a rendőrségen, így hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt folyik a nyomozás.