Elfordultak a fiatalok a dizájnerdrogoktól

Infostart
2017. július 2. 08:22
Több kábítószert fogyasztanak nyáron a fiatalok, azonban az úgynevezett dizájnerdrogok használata csökkent - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense.

A kannabisz a leggyakrabban fogyasztott kábítószer, de a dizájnerdrogok, az új pszichoaktív anyagok is kedveltek – mondta Csákó Ibolya.

„A dizájnerdrogok fogyasztása Magyarországon 2010-ben kezdődött, 2014-ig nőtt az elfogyasztott és a lefoglalt mennyiség, azóta viszont csökkenés észlelhető. Ennek hátterében, az európai kábítószerügynökség adatai szerint is a jogi szabályozás áll.”

A 2012 óta hatályos az a jogi csomag, aminek közigazgatási és büntetőjogi része is van, ennek eredménye 2014-re ért be – hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense. Csákó Ibolya hozzátette, akkor a lefoglalt anyagok 40 százaléka volt klasszikus drogok.

„Akkor a dizájner drogok aránya a nulláról nőtt 60 százalékra, ami 2015-2016-ban kezdett csökkenni, most az arány megfordult, nagyjából 45 százalék a dizájner drogok aránya.”

Nyáron mindig több a kábítószerfogyasztás és többen szorulnak sürgősségi ellátásra is – mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense.

„A fiatalok védelme érdekében ilyenkor jobban odafigyelünk a terjesztőkre, több a lefoglalás is.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elfordultak a fiatalok a dizájnerdrogoktól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást