eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyakon csípik a szabálytalan taxisokat

Nyakon csípik a szabálytalan taxisokat

Hetek óta tart az ellenőrzés. A turistaszezon és a vizes világbajnokság miatt most a fővárosra és a szabadúszó taxisokra koncentrálnak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon (NFM) belül működő közlekedési hatóság, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Budapesti Közlekedési Központtal, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) együttműködve közösen ellenőrzi a taxisokat Budapesten, az ellenőrzések főként a szabadúszó, a taxisokra vonatkozó szabályokat be nem tartó sofőrökre irányulnak - mondta Fónagy János, az NFM parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A vizsgálatok már 1-1,5 hónapja elkezdődtek.

Az ellenőrzés most a turistaszezon és a vizes világbajnokság miatt elsősorban a fővárosra koncentrál, azon belül is az idegenforgalmilag forgalmas helyekre, mint például a Liszt Ferenc-repülőtér, a Keleti, és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros.

Ezekkel az akciókkal azt akarják elérni, hogy azok a sofőrök, akik kilógnak a tisztességesen dolgozó taxisok sorából, folyamatosan érezzék a kontrollt - mondta.

Fónagy János közölte: Budapesten 5500 taxis működik, ebből mintegy 5200-an tartoznak valamilyen taxis társasághoz, míg 300-400-an vannak az úgynevezett függetlenek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×