Kitiltják az összes motoros hajót a Balatonból

InfoRádió
2017. június 29. 07:30
A belső égésű motorral hajtott hajókat ki kívánják tiltani a Balaton vizéből, vagyis a jövőben csak elektromos
motorral hajtott vízi járműveket lehetne használni a tavon. A szabályozás a vitorlásokat nem fogja érinteni - ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet balatoni közlekedési programját a Magyar Időkben.

Guller Zoltán elmondta: a program központi eleme az is, hogy háttérbe szoruljon az autós közlekedés a tó térségében.

Ennek érdekében elsősorban a kerékpáros-, a hajós és a tömegközlekedést fejlesztik a jövőben.

Azt is hangsúlyozta: minden turisztikai fejlesztésnél odafigyelnek arra, hogy a helyiek életminősége is javuljon.

Nem szabad Barcelona vagy Velence hibájába esnünk, ahol a helyiek már a turisták ellen tüntetnek – fogalmazott a szakember.